Az egri püspökséghez tartozó település lakosai a kora középkorban a szántóföldi gazdálkodás mellett állattenyésztéssel és leginkább halászattal foglalkoztak. A falu melletti folyószakaszon 1486 és 1493 között vizafogót létesítettek. A halfogó rekeszhez szükséges faanyag szállítása Nagytályától az 1551. évi urbárium szerint az itt lakók kötelessége volt, csakúgy, mint annak elkészítése. A kifogott hal egyik harmada a püspök földesurat illette meg, a többi részen pedig egyenlő arányban a falu és a halászmester (szegyemester) osztozott.
1550-ben már török részre is fizetett adót a faluban lakó 14 nős férfi búzából, kétszeresből, szénából, bárányból, méhkasok és sertésszaporulat után, továbbá a halászat és halfogók jövedelméből. 1552-ben Eger ostromakor a település elpusztult, 1558-ban újra lakott, 1566-ban a tatárok égették fel. Az egri vár török kézre kerülése, 1596 után a kamara kezelésébe ment át, s az innen származó jövedelmet Ónod és Szendrő végvárak fenntartására fordították. A török kiűzése után az 1696. évi portaösszeírás szerint a vármegyei és állami adó alóli mentességgel segítették elő a település benépesülését. A határban rendelkezésre álló kevés szántóterületet 1728 táján Kömlő, Hídvég- és Magyarád-puszta területein földterületek bérlésével növelték, saját, nehezen megművelhető földjeik szarvasmarhák és juhok legeltetésére szolgált. Az öntésterületeken nádat termeltek. A falu a püspök földesuraival kötött szerződések alapján a18. század közepéig évi egyszeri, meghatározott összeget fizetett a határ haszonvételeiért. 1764 után bevezetésre került a szabályozott telekrendszer, s az adókat egyénenként, természetben kellett leróni, a robotváltságot pedig teleknagyság szerint kellett megfizetni. Az úrbérrendezés során a rét egy részét szántóföldként adták ki. Jelentős szántóterület veszteség érte a falut 1770-ben, amikor az addig általuk használt Kömlő-pusztát Eszterházy Károly püspök földesúr benépesítette, s azt a tiszanánaiak tovább nem használhatták.
1804 után a település a szatmári püspökség birtokába került, amely majorsági gazdálkodást állattartásból, juhászatból folytatott. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően 1859-ben jött létre a püspökséggel a megállapodás a volt úrbéri birtokok elkülönítéséről. Minden egész jobbágytelekhez 85 kishold területet adtak, melyből ténylegesen szántóföldi művelésre alkalmas terület 32,9 hold volt.
1935-ben legjellemzőbben termesztett növények a búza, kukorica és zöldtakarmány volt, mellette árpát, rozst, zabot, takarmányrépát, lencsét, repcét, dinnyét, kendert és mákot termeltek. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:
|
A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban) |
|||||||||
|
Év |
Összes terület |
Szántóföld |
Kert |
Rét |
Szőlő |
Legelő |
Erdő |
Nádas |
Nem termő terület |
| 1866 | 14973 | 3666 | 3971 | 4930 | 147 | ||||
| 1897 | 15223 | 9468 | 155 | 1633 | 17 | 2466 | 222 | 38 | 1224 |
| 1935 | 15029 | 10502 | 124 | 1207 | 3 | 1986 | 268 | 8 | 931 |
A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága lényegesen megnövekedett: míg 1866-ban az összterülethez viszonyított aránya 24,5 %-ot tett ki, addig 1896-ra már 62 %ra, 1935-ben pedig 69,8 %-ra emelkedett. Mindez a rét és legelőterületek rovására ment végbe, ezeket törték fel, s vonták szántóföldi művelésbe.
A gazdaságok száma 1896-ban 740, 1935-ben 1305 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 100 kh felüli birtoka volt 13főnek, 50–100 kh közötti birtokkal rendelkeztek 28-an, 20–50 kh területű birtokosok száma 87, 10–20 kh területű birtoka 143 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 181 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 323. Az 1 kh alatti területet bírók száma 529 volt, közülük 282 fő nem rendelkezett szántófölddel.
Az állattartáshoz a jelentős rét és legelőterületek biztosítottak jó feltételeket. 1799-ben a majorságnak 900 darabos juhászata volt, a jobbágyok közös legelőre járó állatállománya 770 ló, 246 ökör, 430 tehén és 2554 juh volt. A 19. század végén továbbra is jelentős számban tartottak szarvasmarhát, lovat és juhot. A sertés és baromfi a lakosok hússzükségletét biztosította. Az állatállomány alakulását a következő táblázat mutatja:
|
Állatállomány változása (darabszámban) |
|||
|
|
1897 |
1925 |
1935 |
| Szarvasmarha |
2858 |
2300 |
1886 |
| Ló |
1255 |
733 |
880 |
| Sertés |
2506 |
1525 |
1466 |
| Juh |
318 |
1435 |
1744 |
| Baromfi |
8898 |
|
.. |
| Méhcsaládok |
73 |
|
.. |
A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások közül 1763 körül a településen téglaégető működött, melynek létrehozása a templom építéséhez kapcsolódott. 1768 táján előírták, hogy a lakóházakat is téglából kell építeni, így a szükséges téglák előállítása is itt történhetett. Az 1783-ban készített első katonai felmérés térképén a téglaégető helyét a falutól nyugatra jelölték.
1906-ban 9 kovács, 1 lakatos, 1 bádogos, 6 asztalos, 3 kerékgyártó, 6 szabó, 5 cipész, 7 csizmadia, 3 hentes, 2 mészáros, 8 ács, 2 kőműves, 2 borbély, 1 olajsajtoló, 1 kötélgyártó, 1 szűcs és négy egyéb ipari foglalkozású élt a településen. 1925-ben a helyi ipar képviselői 57-en voltak, mesterségek szerint kovács 9 fő, lakatos 1 fő, asztalos 5 fő, cipész 10 fő, csizmadia 2 fő, szabó 4 fő, kőműves 4 fő, ács 5 fő, kerékgyártó 4 fő, szíjgyártó 2 fő, kocsigyártó 1 fő, bádogos 2 fő, hentes 2 fő, mézeskalácsos 2 fő, borbély 5 fő. 1923-ban két gőzmalom volt a településen, a Tiszanánai Egyesült Gazdák Gőzmalma és a Tiszanánai Takarékpénztár Hengermalma és két szikvízgyár is működött.
A kereskedelem egyik színtere a 4 országos vásár és a heti egy piacnap volt. 1906-ban a kereskedők száma 21 volt. 1925-ben a községbeli kereskedések statisztikai adataiban 2 rőföst, 7 vegyeskereskedést, 2 nyersbőr kereskedőt és 1 készbőr kereskedőt tüntettek fel. A településen működött még a Tiszanánai Alsóvárosi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, 1906-tól a Tiszanánai Felsővárosi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet és a Tiszanánai Kisgazdák és Iparosok Önsegélyező Szövetkezete. 1925-ben 7 kocsma 1 vendéglő és egy szálloda volt a faluban.
A helybeli hitelintézetek közül az elsőt, a Tiszanánai Kölcsönös Önsegélyező Egyletet 1904-ben alapították. 1935-ben a Heves Megyei Takarékpénztár Tiszanánai Takarékpénztára és a Tiszanánai Hitelszövetkezet (alapítva 1920) segítette a helyi hiteléletet.