A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint a zsadányiak őszi és tavaszi gabonából és bárányból fizettek egyházi adót. 1550-ben már török részre is adóztak. A kettős adózás és a török–magyar összecsapások 1596, Eger elfoglalását követően állandósult. 1686-ban, Eger visszafoglalását megelőző évben a település elnéptelenedett. A falu földesura, Almásy János 1703-ban földesúri majorságot létesített, melynek épületei, a majorház, a serház és a malom 1706-ban a Rákóczi-szabadságharc során elpusztultak. 1725 körül ismét elnéptelenedett a település, 1732-ben vált ismét jobbágyközséggé.

1770-ben az úrbéri kérdőpontokra adott válaszok szerint a jobbágyok a település határát évenkénti újraosztásos rendszerben használták. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt másodikosztályúnak minősítették, a telekföldek kiadására 1786-ban került sor, de ezeket terméketlen területeken mérték ki. Jelentős volt a földesurak majorsági gazdálkodása, 1788-ban Almásy Ignác 270 katasztrális hold, hat másik nemes pedig 220 katasztrális hold majorsági területet bírt. A majorsági gazdálkodás alá vont terület 1872-ben 2061 holdra növekedett.

A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület
1866 4338 1925   1356   831      
1896 4272 2992 31 880 – 255 43 – 71
1935 4368 3600 63 95 5 400 16 – 189

A táblázat adatsorai szerint a szántóföldi művelés alá vont terület nagysága majdnem kétszeresére növekedett, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 44, 40 %-ról 1935-re 82,40 %ra növekedett. Mindez a rét és a legelő területének jelentős csökkenésével járt, mivel ezeket törték fel és vonták szántóföldi művelés alá. Az 1930-as évek közepén a szántóföldi növénytermesztésben jellemző volt a búza, kukorica, hüvelyesek (lencse) és árpa termelése, saját szükségletre rozst, zabot és burgonyát is ültettek.

A gazdaságok száma 1896-ban 141 volt, 1896-ban pedig 514. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 500–1000 kh holdja egy birtokosnak volt, ugyancsak egy-egy fő rendelkezett 200–500 kh és 100–200 kh területű birtokkal. 50–100 kh közötti birtoknagysága volt 3 főnek, 20–50 kh területű birtokosok száma 33, 10–20 kh területű birtoka 54 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 50 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 256. Az 1 kh alatti területet bírók száma 115 volt, közülük 51 fő nem rendelkezett szántófölddel.

 

Az állattartás kedvező feltételeit a jelentős rét és legelőterületek biztosították. A 16. században nagy számban tartottak juhokat, 1556-ban 8 jobbágy fizetett bárányszaporulata után tizedet. A 19. században a juhtenyésztés mellett, a szarvasmarha és a lótenyésztés vált jelentőssé, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935
Szarvasmarha

606

461

278
Ló

252

309

2
Sertés

608

1214

582
Juh

1300

–

376
Baromfi

3258

Méhcsaládok

70

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 3 kovács, 1 kerékgyártó, 1 csizmadia és 2 mészáros volt a faluban. 1925-ben a településen 4 kovács, 3 cipész, 3 asztalos, 4 kőműves,2 ács, 1 hentes, 1 mészáros és 1 szabó alkotta a helyi iparostársadalmat.

Korai ipari vállalkozásként az 1700-as években már serfőzőt működtetett Almásy János, mely 1706-ban elpusztult. A falu nyugati szélén álló serházat 1730-tól ismét említik a források, bérlői 1770-ig ismertek. A 19. században sziksófőző telep létezése a helynevek alapján valószínűsíthető. A 20. század első éveiben épített gőzmalom a helyi ipari vállalkozást jelentette.

 

1906-ban 4 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben 3 kocsma működött a településen, mellette 3 szatócsbolt és egy Hangya szövetkezeti vegyesbolt volt még a kereskedelem színtere. Helyi piac megtartását 1936-ban engedélyezték. Az 1908-ban alapított Tarnazsadányi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet a helyi kereskedelem lebonyolítását segítette.

A helyi hitelélet lebonyolítója volt a Tarnazsadányi Hitelszövetkezet, mely azonban 1932-ben működését beszüntette.