A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.
Az 1549. évi dézsmajegyzék szerint 38 fő fizetett őszi és tavaszi gabonájából egyházi tizedet, a bárányszaporulat után pedig 11 fő adózott. Egy évvel később már a töröknek is adózott a település, a hatvani szandzsák adószedői 13 házban lakó 26 nős férfit írtak össze. A település lakói a töröknek fizettek búza, kétszeres, méhkasok, bárányok, sertések és az egy kerekű malom után adót. 1556-ban 10 fő szerepel a gabonadézsmát fizetők összeírásában, a báránydézsma jegyzéken pedig 11 személyt írtak össze. A török hódoltság ideje alatt 1642-ben a település lakatlan, de 1647-ben és 1675-ben voltak lakói az összeírások szerint. 1687 és 1701 között ismét néptelen, majd 1705–1706-ban lakói újra elhagyták. Az 1711 után betelepülő jobbágyok a határt szabad foglalással, kétnyomásos rendszerben művelték. 1720 körül a falut birtokló Almásyak majorgazdaságot létesítettek Fogacs pusztán, ahol jelentős juhtenyésztést folytattak. A jobbágyközség a majorföldeken kívüli területeket újraosztásos földközösségi rendszerben használták, ahol az igaerő nagysága alapján évenként házak sorrendjében vagy nyílhúzás alapján osztották ki a földeket.
1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát harmadik osztályúnak minősítették, egy egész telekhez 30 kishold szántóföldet és 12 kaszás rétet adtak. Az úrbérrendezést követő földkimérés során a földesurak maguknak juttatták a határ jobban termő részeit, a jobbágyoknak a mocsaras, vízállásos területeket adták. A határ kimérésekor nem is tudták azt három nyomásra felosztani, így a kétnyomásos gazdálkodás maradt meg továbbra is. Az 1829. évi összeírás szerint évente a 600 holdas határ egyik felét vetették be, másik része ugarnak maradt. Tavaszi vetésnek csak csekély területet használtak. Főként őszi búzát termesztettek, rozst ritkán ültettek. A rétet évente egyszer kaszálták, a területet gyakran elöntötte a Tarna ága.
1754-ben földesúri majorüzeme volt Mérán és Fogacson az Almásy, a Hellebronth családnak, Sütő Jánosnak, Országh Pálnak és Országh Gergelynek. A korábbi évek állattartását az 1770-es évektől a gabonatermesztés váltja fel, s egyre nagyobb határterületeket, szántókat és legelőket foglalnak saját majorságaik számára. Ezek művelését a jobbágyok robotban végezték. A tarnamérai jobbágyok 1844-ben kérték a határ birtokjogának rendezését és a legelőterületek elkülönözését, azonban 1848-ig csak a kültelki és beltelki térkép, valamint a birtokkönyv készült el. 1856-ban már a földesurak kérték az elkülönözés és tagosítás befejezését, s a vitás kérdéseket az úrbéri bíróság döntötte el. A falu az 513 holdas közös legelőből 109 holdat kapott, a 94 hold maradványföldet pedig pénzért megváltotta. A földeket három nyomásban mérték ki, így a korábbi felaprózottsága megszűnt.
1860-ban a jobbágyszántó 561 katasztrális hold volt, a majorsági szántó nagysága a faluban 1080 katasztrális holdat tett ki, s ugyanennyi nagyságú területtel bírt Fogacs pusztán is. A 20. század első harmadában a falu határában főleg búzát, kukoricát, árpát és takarmánynövényeket termesztettek. Mellékterményként főleg babot vetettek.
A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:
|
A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban) |
|||||||||
|
Év |
Összes terület |
Szántóföld |
Kert |
Rét |
Szőlő |
Legelő |
Erdő |
Nádas |
Nem termő terület |
| 1866 | 4905 | 2607 | 807 | 1244 | 29 | 186 | |||
| 1897 | 4933 | 3131 | 79 | 695 | 3 | 714 | 59 | 100 | 152 |
| 1935 | 4912 | 3580 | 102 | 401 | 69 | 540 | 29 | 25 | 166 |
A gazdaságok száma 1897-ben 230, 1935-ben 668 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh területű birtok 2 volt, 200–500 kh és 100–200 kh területű birtokokból 1-1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 5-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 15 volt, 10–20 kh területű birtoka 69 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 91 volt, 1–5 kh között területe 221 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 263, közülük 49 nem rendelkezett szántófölddel.
Az állattartáshoz a 19. század végéig megfelelő legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 16. századi dézsmajegyzékek szerint nagy számban tartottak juhokat. 1720 után a földesúri majorgazdaságok is főként juhok, szarvasmarhák és lovak tartásával foglalkoztak.
1828-ban a 30 jobbágy és 28 zsellér birtokában volt 54 igásökör, 21 vemhes tehén, 9 meddő tehén, 9 tinó, 99 ló, 152 juh és 14 sertés. 1865-ben együttesen a földesurak és a falu állatállományát alkotta 125 ló, igavonó szarvasmarha 122, heverő tehén 256, juh 4300, sertés 300 darab. A 20. század első harmadában fontossá vált a tenyészállatok tartása, nevelése, s a tejtermelés is jelentős lett. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:
|
Állatállomány változása (darabszámban) |
|||
|
|
1897 |
1925 |
1935 |
| Szarvasmarha |
826 |
660 |
678 |
| Ló |
333 |
294 |
251 |
| Sertés |
1532 |
801 |
396 |
| Juh |
1239 |
813 |
654 |
| Baromfi |
3456 |
|
|
| Méhcsaládok |
76 |
|
|
A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások az uradalmakhoz kötődtek, így 1803-ban Almásy Pál működtetett salétromfőzőt a Tarna egyik mellékága mentén. 1906-ban 2 kovács, 1 asztalos, 1 kerékgyártó, 1 szabó, 3 csizmadia, 2 hentes és 3 mészáros került összeírásra. 1925-ben a falu iparosainak száma 10 volt, foglalkozásuk szerint 4 cipész, 2 kovács, 2 mészáros, 1 kőműves és 1 borbély. Egy vámőrlő malom is működött a településen. 1935-ben a kovácsok és a mészárosok száma eggyel-eggyel növekedett, a kőművesek száma 3 lett, 4 asztalos is dolgozott a faluban, 1 férfiszabó, 1 fodrász és 1 szikvízgyártó is megkezdte működését.
1906-ban 2 kereskedőt írtak össze a településen. 1925-ben 4 kocsma működött a településen mellette 4 vegyeskereskedés szolgálta a lakosság ellátását. A tej értékesítésére szövetkezetet hoztak létre, 1936-ban tejcsarnokot létesítettek. 1903-ban 146 taggal megalapították a Tarnamérai Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet. A településnek nem volt vásárok és piacok megtartására joga, áruforgalmát Hevesen bonyolította.
A hiteléletben az 1902-ben alapított Tarnamérai Hitelszövetkezetnek volt fontos szerepe.