A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. Az Árpád-kori régészeti leletek alapján a település lakói elsősorban állattartással foglalkoztak, ezen belül a lótartás volt a legnagyobb arányú. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.
Az egri püspök az 1327-ben birtokába kerülő falu, Hídvég határában lévő vám- és rév jövedelmét is megkapta. A 15. század végén a püspökség majorságot alakított ki Hídvég központtal. Szántóföldi vetéshez búzát, zabot, lencsét és babot vásároltak, és nagy számban lovat, tehenet, ökröt és juhot tartottak. Jelentős és jövedelmező tevékenység volt a halászat is, a püspökséget sózott hallal, az egri halastavakat pedig halivadékkal látta el.
1544 után a település lakói már a törököknek is adóztak. 1548 után a püspöknek járó földesúri jövedelem kétharmadát az egri vár fenntartására és katonái ellátására fordították. 1552-ben az Eger falaihoz vonuló török seregek elpusztították a falut, lakói közül nem mindenki tért vissza. 1558-ban a Hídvégen élő 8 jobbágy a 31 elpusztult telekhez tartozó szántókat és legelőket közösen használta. Sarudon 3 jobbágy és 15 zsellér élt, akik az itt lévő 34 elpusztult telekhez tartozó földeket egyenlő arányban egymás között felosztva művelték. Mindkét település lakói kötelesek voltak minden munkát elvégezni a püspöki majorban. 1579-re a majorságban a gazdálkodás megszűnt.
A 17. században nem néptelenedett el teljesen, de 1671-ben határát Péntek Benedek és János tiszanánai nemesek használták. A török kiűzése után 1690 és 1693 között újratelepítették, s 1703-ban visszaállt az egri püspök birtokjoga is.
Hídvégen majorsági gazdálkodást folytattak, 1772-ig a tiszttartóság központja volt. Az 1730-as években megépültek az uradalom legfontosabb gazdasági épületei Ómajor (Hídvég) és Újmajor (Csárdamajor) területén. A kisebb jelentőségű szántóföldi művelésben 1749-ben őszi és tavaszi gabonát, árpát és zabot termeltek. A majorság vezető ágazata az állattartás volt. Elsősorban szarvasmarhát tartottak, 1731-ben közel 200 darab volt a számuk. 1764-ben 27 bika és tinó, 366 tehén és üsző, 77 borjú és 324 ökör (117 eladásra váró hizlalt, 40 hízásra fogott, 167 gulyában legelő) és 43 bivaly a majorság állománya. A hizlalt állatok húst biztosítottak a püspökségnek, a többi szarvasmarha és bivalytehén tejét pedig feldolgozták, vajat és sajtot készítettek belőle. A hídvégi majorüzem nem termelt piacra, nem vált árutermelő gazdasággá, az itt előállított vaj és sajt szinte teljes mennyiségét a püspöki udvar szükségletére fordították.
A majorságban jelentéktelen volt a lótartás, nagyobb számú juhot 1761 után kezdtek tartani. 1764-ben 1399 juhot írtak össze. A sertés és baromfi leginkább a majorságban élők ellátására szolgált.
1799-ben az uradalmat bérbe vette Gemingen báró, majd 1804-től az újonnan szervezett szatmári püspökség kapta meg. A 19. században a gabonafélék és kapásnövények mellett ipari növényeket (cukorrépa, dohány, len kender, repce, szója), mákot és hagymamagot termesztettek. A szarvasmarha és juhtartás továbbra is jelentős maradt.
Sarud 1709 és 1711 között a pestisjárvány miatt elnéptelenedett. Az 1712-ben visszaköltözőknek az egri püspök adókedvezményt adott, mely szerint az igásjószággal rendelkező jobbágy évi 4 forint megfizetésével mentesül minden további földesúri adó- és robotkötelezettség alól. A határt szabad foglalásos rendszerben használták, majd évenkénti újraosztásos rendszerben. 1744 után a majorsági munkák nagy részét a jobbágyok végezték robotban, a saját földjeik megművelése teljesen ellehetetlenült, ezért inkább elköltöznek, ha a helyzetük nem változik. 1759-ben a püspök 1500 forintért bérbe adta a sarudiaknak az egész határt, elengedte a tizedet és a kilencedet, mentesítette őket a robot végzése alól, átengedte nekik a mészárszék, a kocsma és a malom jövedelmeit és a halászat jogát. 1763-ban az új urbáriummal kedvezményeik megszűntek. 1767-ben az újabb úrbéri szabályozással rögzítették a jobbágyok éves szolgáltatását és megkezdték a jobbágyföldek kimérését. Kialakítottak 6 db 20 holdas, 16 db 10 holdas, 20 db 5 holdas és 16 db 2,5 holdas gazdaságot. A gazdálkodásban áttértek a háromnyomásos rendszerre. Az 1771 évi úrbérrendezés során a falu határát harmadik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 30 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. 1860-ban a birtokelkülönözés és tagosítás ügyében indított per befejeződött, a 686 hold maradványföld megváltás ellenében a jobbágyok birtokában maradt, a 2000 holdas közlegelőből 16 holdat ítéltek meg telkenként. A 20. század első harmadában a gabonafélék mellett a szántóföldeken takarmánynövényeket, kukoricát, takarmány- és cukorrépát, repcét, hüvelyeseket és étkezési célra burgonyát termesztettek. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:
| A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban) | |||||||||
| Év | Összes terület | Szántóföld | Kert | Rét | Szőlő | Legelő | Erdő | Nádas | Nem termő terület |
| 1866 | 10325 | 3428 | 1209 | 3962 | 266 | ||||
| 1897 | 10368 | 5896 | 61 | 1332 | 1 | 2178 | 46 | 75 | 779 |
| 1935 | 10272 | 6854 | 66 | 924 | – | 1581 | 65 | – | 782 |
A gazdaságok száma 1897-ben 392, 1935-ben 1133 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti birtokkal rendelkező egy volt, 200–500 kh nagyságú területet hárman bírtak. 100–200 kh és 50–100 kh területű birtokokból 2-2 volt, 20–50 kh birtoknagyságú földdel 27-en rendelkeztek, 10–20 kh területű birtoka 103 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 143 volt, 1–5 kh között területe 425 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 427, közülük 13 nem rendelkezett szántófölddel.
Az állattartás a korai időktől kezdve meghatározó ágazat volt a településen. A hídvégi majorság állattartó üzem volt, és a falu lakóinak állattartásához is a nagy kiterjedésű rét és legelőterületek biztosították a feltételeket. A 18. század végétől a növekvő gyapjúárak miatt a juhok száma jelentősen megnőtt és ugyancsak gyarapodott az igáslovak állománya. 1799-ben 1089 volt a juhok száma, a hámos és ménesbeli lovaké 262, 1847–48-ban a juhok száma 1554 darabra, a hámos lovak száma 331 darabra nőtt. Az uradalom és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:
| Állatállomány változása (darabszámban) | ||||
| 1897 | 1911 | 1935 | 1944 | |
| Szarvasmarha | 1862 | 1832 | 1390 | 1439 |
| Ló | 736 | 281 | 223 | 588 |
| Sertés | 2570 | 2207 | 2914 | 617 |
| Juh | 3721 | 5460 | 5021 | 2809 |
| Baromfi | 5580 | |||
| Méhcsaládok | 70 | |||
A korai ipari üzemek megjelenése az uradalomhoz kapcsolhatók. Az ott folyó építkezések anyagát az 1750-ben már biztosan működő téglakemence biztosította, ahol évente közel 30 000 téglát égettek. 1799-ig működése folyamatos volt. 1751-ben egy tiszanánai ács szárazmalmot épített, mely a 19. század végéig működött. Ennek helyén megépült az uradalmi malom, mely először gőzerővel, 1944-ben már villanymotorral működött.
A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1747-ben Sarud község két kovácsot, a következő évben pedig mészárost szegődtetett. 1750 és 1752 között csizmadia, 1799-ben takácsmester dolgozott a faluban. 1828-ban egy kovácsot és egy mészárost írtak össze. 1906-ban 6 kovács, 2 asztalos, 3 kerékgyártó, 1 hentes és 1 kőműves élt a településen. 1936-ban az iparosok száma 35 volt, foglalkozásuk szerint 2 asztalos, 5 ács, 5 borbély, 8 cipész, 2 csizmadia, 5 kovács, 5 kőműves, 2 kerékgyártó és 1 kútfúró.
A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. 1747-51 között a hídvégi majorban kocsmaház épült. 1925-ben 2 kocsma volt a településen. 1906-ban 4 kereskedő került összeírásra. 1933-ban 8 kereskedő élt a faluban. 1901-ben alakult meg a Sarud és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, 1912 után pedig a Hangya Szövetkezet. A településen Tejszövetkezet is működött.
A helyi hitelélet elősegítésére 1911-ben megalapították a Sarud és Vidéke Hitelszövetkezetet.
Hetivásár tartására 1907-ben kapott a nagyközség engedélyt, mellette Poroszló piacára és vásárára jártak.