A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.
A falu fejlődését meghatározta kedvező fekvése. A Felvidéket az Alfölddel és Erdéllyel összekötő út mentén az egyik fontos tiszai átkelőhely mellé szerveződő település vámszedésének jogát IV. Béla 1248-ban Lampert egri püspöknek adományozta. 1445-ben a tiszai révdíjat és a vámot a mezővárosnak (oppidumnak) nevezett település szedte.
Az 1548. évi dézsmajegyzék szerint 68 személy fizetett őszi gabona és árpa termése után egyházi adót, 1549-ben a szomszédságában lévő Iván településsel együtt 86 gabonadézsmát fizetőt írtak össze, akik közül 11-en báránytizedet is adtak. Ekkor már a töröknek is adózott a falu. A 9 házban lakó 21 nős férfi búza, árpa, kétszeres mellett, bárány, méhkas és sertés, valamint széna után is adózott. A 16. század végére a lakosság száma csökkent, 1579-ben 45 dézsmafizetőt írtak össze. 1654-ben 1 portát tett ki a poroszlón lakó jobbágyság. 1677-ben a kuruc és labanc csapatok miatt szenvedtek sérelmeket a falu lakói, majd a töröktől való visszafoglaló háborúk következtében néptelenedett el 1686–1687-ben. Az 1689-ben visszatelepülő lakók két évre adómentességet kaptak a vármegyétől. A település belterülete az 1710-es években a három földesúr birtokarányában három „szerre” különült, Popovics Nagyszer ura volt, Károlyié volt Kisszer, a káptalan területe pedig a Káptalanszer volt.
A rendelkezésre álló föld bősége 1710 és 1728 között lehetővé tette a szabad foglalásos rendszerben való határhasználatot. Szőke puszta a poroszlóiak használatában volt, egyik fele úrbéri föld volt, a másik felét pedig bérbe vették. Ugyancsak bérleményként művelték Tilaj puszta egy részét s a Heveshez tartozó elhagyott területeket is használatukba vonták. A földesurakkal kötött szerződések szerint a község egy összegben megváltotta földesúri szolgáltatásait, így robotot sem kellett teljesíteniük. A korcsmát és mészárszéket is árendában bírták, egyedül a halászati jog gyakorlásáért kellett földesuraiknak halat szolgáltatniuk. 1770-ig földesúri majorsági birtokokat nem alakítottak ki a faluban.
Az 1771. évi úrbérrendezéskor a települést második osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 28 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. Az úrbérrendezést követően azonnal sor került a határ kimérésére, a jobbágyok földje mellett a majorföldeket is meghatározták. Ez utóbbiak földesúri használatba kerültek, melyet a jobbágyok robotjával műveltettek. A kimérés során mutatkozó maradványföldeket a településen lakó kisnemesek bérelték, majd 1847-ben a tagosításkor 8 úrbéri telekké alakították. Megszűnt a földközösségi rendszer, így az eddig igásállattal nem rendelkező 110 földhasználó zsellérsorba került. A korábbi kedvező bérlői viszony megszűnt, az úrbérrendezés egységesítette a földesúrnak járó szolgáltatásokat. 1788-ban a majorsági szántók nagysága a következő volt: az Orczy uradalomhoz 1036 katasztrális hold tartozott, Károlyi szántóterülete 233 kh volt, az egri káptalan 200 kh területtel rendelkezett, Károlyiék tiszttartójának özvegye pedig 73 kh birtokában volt.
Az 1790 körül felállított kincstári sóhivatal munkalehetőséget teremtett a lakosoknak a folyami szállítás és a fuvarozás területén, ugyanakkor a foglalkoztatott szekeresek igásállatai a poroszlói legelőket felélték.
Az 1837-ben indított úrbéri elkülönözés és tagosítási per 1846-ban befejeződött. 1847-ben kiosztásra került a telkenként megállapított 14 holdas legelőilletmény. 1864-ben a település bírája és jegyzője szerint a város északi részénél elterülő szántóföldek és legelő rossz minőségű, szikes föld, a Tisza jobb partján lévő Aponyhát elnevezésű rész kert szőlővel és gyümölcsfákkal az 1848–1849. évi hadjáratokban elpusztult. Az 1869-ben Poroszlón megtelepedett Graefl család tagjai váltak a 20. századra a település meghatározóivá.
Az 1930-as években nagy mennyiségben búzát és zöldtakarmányt termesztettek, mellette rozs, takarmány- és cukorrépa, burgonya, hüvelyesek, repce, dohány és napraforgó területe volt még jelentős.
A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:
|
A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban) |
|||||||||
|
Év |
Összes terület |
Szántóföld |
Kert |
Rét |
Szőlő |
Legelő |
Erdő |
Nádas |
Nem termő terület |
| 1866 | 20000 | 4223 | 5427 | 8580 | 135 | ||||
| 1897 | 20048 | 7016 | 166 | 6318 | 2 | 5322 | 363 | 65 | 796 |
| 1935 | 20439 | 9571 | 358 | 3961 | – | 4650 | 539 | 58 | 1302 |
A gazdaságok száma 1897-ben 643, 1935-ben 1321 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti birtokok száma 4, 500–1000 kh nagyságrendben 3 birtokot számláltak, 200–500 kh nagyságú területen gazdálkodó 2 volt. 100–200 kh területű birtokból 6 került feltüntetésre, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 27-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 99 volt, 10–20 kh területű birtoka 102 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 159 volt, 1–5 kh között területe 569 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 350, közülük 179 nem rendelkezett szántófölddel.
Az állattartáshoz a 19. század végéig jelentős legelőterület és rét állt rendelkezésre. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A juhok tartása már a 16. században is forrásokkal bizonyított, s jelentőségét a 20. században is megőrizte. Nagyszámú volt a szarvasmarha- és lóállomány is. A 20. század első harmadában fontossá vált a tenyészállatok tartása, nevelése, s a tejtermelés is jelentős lett. A 19. század végén Graefl Jenő lótenyészete országosan ismert volt. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:
|
Állatállomány változása (darabszámban) |
|||
|
|
1897 |
1925 |
1935 |
| Szarvasmarha |
2646 |
1472 |
1859 |
| Ló |
1046 |
867 |
814 |
| Sertés |
2478 |
1003 |
1924 |
| Juh |
3718 |
1131 |
3004 |
| Baromfi |
11590 |
|
|
| Méhcsaládok |
242 |
|
|
A korai ipari vállalkozások közül 1747-ben sörfőző, korabeli elnevezéssel serház működött a községben. Az 1777-es térkép szerint a Földvár melletti telken volt a helye. Az 1783. évi katonai felméréskor a serházat már nem tüntették fel. Ezen a térképen ugyanakkor a településtől délnyugatra téglaégetőt jeleztek, mely a 19. század közepéig működhetett.
1828-ban 5 kovács, 4 csizmadia, 2 bognár, 1 mészáros, 2 szűcs, 1 nyerges, 1 asztalos, 2 köteles, 1 kádár alkotta a helyi iparos társadalmat. Az 1906-ban összeírásra került iparosok 8 kovács, 1 lakatos, 2 téglaégető, 2 bádogos, 5 asztalos,3 kerékgyártó, 3 szabó, 5 cipész, 6 csizmadia, 1 molnár, 9 hentes, 3 mészáros, 2 ács, 4 kőműves, 1 borbély, 1 szíjgyártó, 1 kötélgyártó és 7 egyéb foglalkozású. 1925-ben 19 cipész, 10 csizmadia, 8 kovács, 2 kötélverő, 1 pék, 2 kalapos, 1 lakatos, 1 géplakatos, 2 gépészkovács, 1 kádár, 7 kerékgyártó, 9 asztalos, 3 ács és kőműves, 2 kisebb ács, 5 kőműves, 2 mészáros, 4 hentes, 6 szabó, 1 mézeskalácsos, 5 borbély, 1 üveges, 1 cukorkakészítő, 1 kéményseprő, 2 bádogos, 2 szobafestő, 1 szíjgyártó és 1 tímár működött a településen.
1877-ben nyitotta meg Klein Jakab gőzmalom és gőzfűrészgyárát, amely mellé 1903-ban Klein Márton kefegyártó üzemet hozott létre. Az induláskor 4 munkást foglalkoztató üzem egy évvel később 15 szakmunkással és 70 segédmunkással termelt belföldi és galíciai piacra. Később talicska- és téglagyárral (1906) is bővült a vállalkozás.
1906-ban indult Bán Sándor kődiógomb gyára. A legmodernebb gépekkel és villamos világítással felszerelt gyár dél-amerikai pálmadióból és fából készített gombokat 50 munkást foglalkoztatva. A két vállalkozás 1909-ben beolvadt a Heves Vármegyei Gyáripar Részvénytársaságba.
A község négy országos vásár megtartására bírt joggal 1925-ben, és 1902 óta hetipiacot is tarthatott. 1925-ben a helybelieket és átutazókat 7 korcsma, 2 vendéglő szolgálta. A helyi kereskedelmi forgalom lebonyolításában 1906-ban 18 kereskedő, 1925-ben pedig 15 kereskedés vett részt, közülük 13 vegyeskereskedés volt, mellettük 1 bőrkereskedő és 1 posztókereskedő működött. A Poroszlói Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1908-ban alakult, mely 2 épületében 2 vegyeskereskedést és egy díszteremmel rendelkező vendéglőt működtetett 1935-ben.
1904-ben 244 taggal és 8494 korona befizetett részjeggyel megalakult a Poroszlói Hitelszövetkezet. 1931-ben 16440 pengő befizetett részjeggyel működött, és ellátta a község hiteligényeit.