A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

A középkorban több kisebb faluból, falurészből állt. 1423-ban Zsigmond király országos vásár megtartására adott jogot, melyre Szent Lőrinc napján (augusztus 10-én) került sor.

1546-ban 5 portát írtak össze a faluban. 1550-ben a település már hódolt falu, 13 házában lakó 15 nős férfi fizetett búza, kétszeres, bárány, sertés, méhkas és a káptalanpap kétkerekű malma után a töröknek adót. 1552-ben Eger ostromakor elpusztult, majd néhány év múlva lakói visszaköltöztek. A 17. század közepén török földesura engedélyezte a malom újjáépítését. 1686-ban az Eger visszafoglalását megelőző blokád során a települést kiürítették, lakottá újra 1701-ben lett. A beköltözést elősegítette a jó fekvésű, termékeny földdel bíró nagy kiterjedésű határ, melyet szabad foglalásban használtak. A kétnyomásos művelési rend során az egyik nyomás a falu határában, a másik a bérelt Márkháza pusztán volt. Az 1750 utáni időkben a szabad foglalást felváltotta az újraosztásos földközösségi rendszer, ahol az igaerő nagysága alapján évenként házak sorrendjében vagy nyílhúzás alapján osztották ki a földeket. 1770-ben az úrbéri kérdőpontokra adott válaszok szerint a határt három nyomásban művelték, minden nyomásban öt helyen osztottak földet úgy, hogy ökörszám szerint meghatározták a szántók nagyságát. Földesúri kilencedet természetben fizettek, robottal szükség szerint szolgáltak. A települést 1761-ben katonai kvártélyház és tiszti istálló építésére kötelezték, s gondoskodniuk kellett a télre beszállásolt katonaság ellátásáról.

1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát első osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 31 kishold szántót és 9 kaszás rétet adtak. 1856-ban került sor megegyezésre az úrbéri birtok és közös legelő elkülönözésére és a tagosításra. Ez alapján minden egész telek 11,5 kishold legelőt kapott, a maradványföldekből pedig 41 hold visszakerült az uradalomhoz. 1859-ben a jobbágyszántó 2756 katasztrális hold területet tett ki, a majorsági szántó nagysága 305 katasztrális hold volt.

A 20. század első harmadában a falu határában főleg búzát termesztettek, mellette még kukoricát, árpát, rozst, zabot, zöldtakarmányt, burgonyát, cukor- és takarmányrépát, dinnyét és sok hüvelyest termeltek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület
1866 6747 3560   743   1720      
1897 6881 4099 81 487 – 1619 – – 595
1935 6795 5805 99 180 – 397 – – 314

A gazdaságok száma 1897-ben 528, 1935-ben 698 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 200–500 kh területű birtokokból 1 volt, 100–200 kh területnagysággal ketten rendelkeztek. 50–100 kh birtoknagyságú földből 15 birtok állt, 20–50 kh nagyságú birtokos 69 volt, 10–20 kh területű birtoka 114 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 83 volt, 1–5 kh között területe 236 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 178, közülük 115 nem rendelkezett szántófölddel.

A rét és legelő területek jó feltételeket teremtettek az állattartáshoz. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 19. században jelentős volt a településen a juhtartás, a 20. században a szarvasmarha tartása vált egyre fontosabbá. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935
Szarvasmarha

860

903

889
Ló

683

511

?
Sertés

831

399

1511
Juh

2165

572

320
Baromfi

5136

Méhcsaládok

76

A korai ipari vállalkozások közül a településen serfőző működésére található adat. 1716-ban az egri káptalan engedélyével Wagner Sebestyén létesített serfőzőt. 1854-ben térképen még feltüntették, megszűnésének ideje nem ismert.

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 3 kovács, 1 bádogos, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 4 szabó, 2 cipész, 1 csizmadia, 2 molnár, 1 hentes, 1 mészáros és 5 ács élt a településen. 1925-ben az iparosok száma 42 volt. Foglalkozásuk szerint 10 ács és kőműves, 3 asztalos, 5 cipész és csizmadia, 1 kerékgyártó, 5 kovács, 4 mészáros és hentes, 4 szabó, 1 fodrász, 8 cséplőgép tulajdonos, 1 molnár, 1 daráló malmos működött a faluban. A nagyobb ipari vállalkozások között tartották számon ugyanekkor Illés Jánosét, aki gőzmalom, olajütő, kendertörő és villanyáram fejlesztőjében 12 munkást foglalkoztatott. Gyurkó János daráló malmát és az egri főkáptalan gépjavító telepét is a nagyobb helyi vállalkozások közé sorolták.

 

A falu kiskereskedelmi forgalmának lebonyolításában a helyben működő kocsmák és vegyeskereskedések játszottak szerepet. 1925-ben 4 korcsma és 7 szatócsbolt volt a településen. 1906-ban a kereskedők száma 8 volt, 1925-ben 5 állatkereskedő, 3 terménykereskedő és 4 tojás és tejtermék kereskedő szerepel az összeírásban. Helybeli vásár és piac megtartására 1932-ig nem volt joga, Füzesabony és Eger vásárait és piacát látogatták. 1932-ben már keddi napokon helyi piaca volt. 1901-ben alakult meg a Mezőtárkány Községi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

A helyi hitelélet segítője a Hitelszövetkezet volt, melyet 1896-ban alapítottak.