A falu középkori és korújkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés, néhány szórványnak tekinthető történeti forrásadat áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő terület szántóföldi és állattartó gazdálkodásra egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1548. évi dézsmajegyzékben elhagyott faluként tüntették fel, de az egy évvel későbbi összeírás szerint 27 személy fizetett őszi gabonából és árpából tizedet és közülük hárman még bárányszaporulatuk után is adóztak. 1556-ban őszi és tavaszi gabonatermése után 52 dézsmafizetőt regisztráltak a településen, s 10 személy báránydézsmát is adott. A falu az 1600-as évek elején elpusztult, határát az átányiak vették bérbe és használták. 1707 után cserével az egri püspökség birtokába került, határát 1775-ig Átány, Tiszanána és Kisköre lakói bérelték.

1770-ben került sor a falu betelepítésére. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt negyedik osztályúnak minősítették és minden egész telekhez 32 kishold szántót és 12 kaszás rétet adtak. A háromnyomásos gazdálkodásban művelt határban mindhárom nyomásban hagytak területek a földesúri majorság számára, melynek összterülete 1799-ben 295 kishold volt. A közös legelő elkülönözését a jobbágyság 1845-ben kérte, melynek hosszas pereskedés utáni eredményeként 1863-ban minden egész telek 10 kishold legelőt kapott és a maradványterületeket is kiosztották a telkesgazdák között.

A 19. század második felében és a 20. században is a szántóföldi művelésben a fő termény a búza volt, mellette kukoricát, árpát, zöldtakarmányt, takarmányrépát, lencsét és kevés dohányt is termesztettek. A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület
1866 5838 3020   873   1650      
1896 5959 3910 71 315 – 1562 4 – 97
1935 5956 4838 106 41 – 687 1 – 283

A szántóföldi művelés alá vont területek az eltelt időszak alatt növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 51,73 %-ról 1935-re 81,22 %-ra emelkedett. Ezzel együtt a rét és legelőterületek nagysága csökkent drasztikusan: az 1866-ban rétként használt terület 95%-kal, a legelő pedig mintegy 60 %-kal lett kevesebb 1935-re.

A gazdaságok száma 1896-ban 419, 1935-ben 834 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 200 és 500 kh nagyságú birtoka egy főnek volt, 100–200 kh nagyságú területtel négyen rendelkeztek, 50 és 100 kh közötti birtokos 10 volt, 20–50 kh területű birtokosok száma 51, 10–20 kh területű birtoka 100 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 121 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 201. Az 1 kh alatti területet bírók száma 346 volt, közülük 215 fő nem rendelkezett szántófölddel.

 

A rét és legelő területek jó feltételeket biztosítottak állattartáshoz. A 16. századi dézsmajegyzékekben bárányszaporulat után tizedet fizetőket is feltüntettek. Az 1799. évi uradalmi leltár szerint a jobbágygazdák állatállománya 464 ló, 318 ökör, 223 tehén és 1781 juh volt. Emellett az uradalmi juhászatban is 732 db állatot számláltak. A 19. század végére jelentőssé vált a szarvasmarha és sertés tartása, 1935-re a juhtenyésztés viszont elveszítette jelentőségét. A rét és legelőterületek csökkenése az állatállományban is visszaesést hoztak. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935
Szarvasmarha

1167

858

770
Ló

749

661

14
Sertés

1218

–

710
Juh

1540

183

101
Baromfi

4745

Méhcsaládok

44

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 4 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 1 szabó, 4 csizmadia, 2 mészáros és 2 ács alkotta a helyi iparos társadalmat. 1923-ban 32 iparral foglalkozó élt a településen, foglalkozásuk szerinti megoszlása: 6 asztalos, 1 borbély, 4 cipész, 1 szíjgyártó, 2 szabó, 5 ács, 2 csizmadia, 5 kovács, 1-1 mészáros, bádogos és kerékgyártó. Számukat növelte a mezőgazdasági feldolgozóiparhoz tartozó egy olajpréselő, 18 cséplőgép tulajdonos és egy gépész foglalkozású. 1940-ben az iparosok száma nem változott, de a hagyományos mesterségek mellett megjelentek új szakmák képviselői is, így például szikvíz készítő és szobafestő. Nagyobb ipari üzemként működött a Szombati és Társai-féle gőzmalom, valamint a Nagy Ferenc és Nagy Pál tulajdonában lévő szívógázmotoros malmok.

 

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmák voltak. 1799-ben az uradalom leltárának készítői egyemeletes vendégfogadót és kocsmát is feltüntettek az épületek között. 1906-ban 5 kereskedőt írtak össze. 1925-ben 6 kocsma egy vendéglő, egy kávéház és egy kétszobás fogadó, 10 szatócsbolt és két Hangya szövetkezeti bolt volt a településen. Emellett a hetipiac mellett két országos vásárt is tartottak. A bőrkereskedelem képviselője a bőrszedő foglalkozású Friedmann Jakab volt. 1903-ban alakult Kömlői Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

A helyi hitelélet segítője volt az 1894-ben megalapított Kömlői Hitelszövetkezet.