A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő település állattartásra és földművelésre egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1549. évi dézsmajegyzék szerint 23 személy fizetett őszi gabona, árpa terméséből és méhrajok szaporulata után egyházi adót. 1556-ban pedig 40 személy került összeírásra, köztük a gabonatermésükből adózók mellett báránydézsmát fizetők is voltak. 1683-ban a település a török vonulása miatt elnéptelenedett, lakói Ónodra menekültek. 1690 után ismét benépesedett. A falu kiterjedt határát a Tisza és mocsaras területek vették körül, melyet áradáskor elöntött a víz, így Kömlő és Tarnaszentmiklós határában vettek bérbe szántóföldeket. A lakosok földesuruknak terménybeli adót nem fizettek, hanem évi egy összegű pénzbeli megváltást adtak, s a halászati jog is megillette őket.

A Rákóczi-szabadságharc idején 1705–1706-ban újra néptelenné vált, 1714-ben költöznek be lakók Nagymihályról és Túrkevéről. 1728-tól az egri püspökség birtoka lett. A szántóföldi művelésben a gabonatermesztés mind nagyobb mértékűvé vált, azonban a szabad halászatot elveszítették, a kifogott hal mennyiségének egy harmada innentől kezdve a földesurat illette meg. 1759-ben az első urbárium szerint a falu évi 1000 Ft árendát fizetett, 150 köblös földet tartozott megművelni a püspökség Hídvégen lévő majorságában, köteles volt 2000 kéve nádat adni s mellette fuvarozási szolgálattal is tartoztak. A földközösségi rendszert 1767-ben szüntették meg, ekkor vezették be az újabb urbáriummal a szabályos telekrendszert. 1771-ben az úrbérrendezéskor a falut harmadik osztályúnak minősítették, mivel határa mocsaras és terméketlen. A 18. század végén a lakosság halászattal is foglalkozott.

1856-ban kezdődött a birtokelkülönözési és tagosítási bírósági eljárás, mely 1860-ban megegyezéssel zárult. Minden egész jobbágytelekhez 100 hold földet juttattak. Az egyezség szerint a Tisza-szabályozás költségeinek kártalanításért a püspökség 400 hold földet adott még, mely telkenként további 4 hold földet jelentett. 1860-ban a jobbágyszántók területe a településen 1290 katasztrális hold volt, a majorsági szántó 53 katasztrális holdat tett ki. A 20. század első harmadára az árvízlecsapolások miatt a rét területe tizedére szűkült. A szántóföldön termesztett növények közül a búza volt a legjelentősebb, ezt követően a takarmánynövények és a kukorica termelése foglalta el a legnagyobb területet. Árpát, takarmány- és cukorrépát kisebb mennyiségben ültettek.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület
1866 11121 1368   2298   6434 95 31  
1897 11219 6529 38 710 – 2956 145 57 784
1935 11055 7653 45 228 1 2242 102 4 780

A gazdaságok száma 1897-ben 325, 1935-ben 1455 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti és 500–1000 kh területű birtokokból 1-1 volt, 200–500 kh nagyságrendben birtoklóból négyet számláltak. 100–200 kh területnagyságban 7 főnek volt földje , 50–100 kh birtoknagyságú területtel 11-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 51 volt, 10–20 kh területű birtoka 80 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 117 volt, 1–5 kh között területe 665 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 518, közülük 72 nem rendelkezett szántófölddel.

 

A rét és legelő területek jó feltételeket teremtettek az állattartáshoz. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A 19. században jelentős volt a településen a juh- és szarvasmarhatartás, s ez 20. században is meghatározó maradt. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1897

1925

1935
Szarvasmarha

1516

1237

849
Ló

575

522

10
Sertés

1933

1552

682
Juh

3358

4279

4453
Baromfi

4489

Méhcsaládok

48

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1906-ban 4 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 4 csizmadia, 2 hentes, 1 mészáros és 3 ács élt a településen. 1925-ben az iparral foglalkozók száma 34, foglalkozásuk szerint 3 szabó, 9 cipész, 6 kovács, 4 asztalos, 7 ács, 2 kőműves, 2 kerékgyártó és 1 borbély. A település nagyobb ipari vállalkozása a szívógázmotorral felszerelt malom volt.

 

A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, 1800 körül épült a püspöki kocsma. 1906-ban 6 kereskedőt számláltak a faluban. 1925-ben 7 kocsma működött a településen. A 3 vegyeskereskedés a helyi igényeket elégítette ki, a 6 terménykereskedő és 2 fakereskedő az országos áruforgalomba kapcsolta a települést. 1903-ban 323 taggal megalapították a Kiskörei Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet, 1935-ben tejszövetkezet is működött. A község vásártartási joggal rendelkezett, évente kétszer országos állat- és kirakodóvásárt tartottak, emellett állandó hetipiaca is volt

A helyi hitelélet elősegítésére 1922-ben megalapították a Kiskörei Hitelszövetkezetet.