A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő település állattartásra és földművelésre egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.
Az 1430-tól az egri püspökség birtokába tartozó település tiszttartósági központ volt, a közelben fekvő egyházi területek gazdálkodását innen szervezték. Így Kiskompolt és Dobi puszta is ide tartozott 1486-ban. Ugyanebben az évben a falu 12 háztartása Szent György és Szent Mihály napján is 12–12 dénár cenzust fizetett, gabonatermésük után a tizedet megadta és Szent Demeter napján 600 fej káposztát szolgáltatott be. A településen földesúri tulajdonban lévő malom is működött.
Eger 1552. évi ostromakor a települést lakói elhagyták, de a hadak elvonulását követően visszaköltöztek. Hódolt településként a török számára is adóztak, az 1550 körül készített összeírás szerint a 9 házban lakó 17 nős férfi a kapuadón kívül búza, kétszeres, must, méhkas, széna, káposzta és sertés után fizetett adót. Az 1558. évi urbárium a pénz- és terménybeli szolgáltatáson túl már robotkötelezettséget is előírt a falu lakóinak: a malom karbantartását és árkának tisztán tartását kellett elvégezniük, teljesíteniük kellett egy napi arató- és cséplőmunkát a püspökség pusztaszikszói majorjában, a gabona- és bortized Egerbe szállításában fuvarozási kötelezettségük volt, továbbá az egri vár szükséges munkálatainál is igásfogatokkal szolgálni tartoztak.
1596-ban Eger elfoglalását követően a település elpusztult, de a 16. század elejétől ismét népes. 1686-ban az Eger köré vont blokád során a falut kiürítettek, lakói 1694 táján költöztek vissza. Az újratelepülést segítette, hogy a beköltözők a vármegyétől adómentességet kaptak.
1716-ban Erdődy Gábor püspök úrbéri szerződést kötött a kápolnaiakkal. A püspökl az itt lakók nehéz helyzetét figyelembe véve mentesítette őket a földesúri kilenced megfizetése alól és rögzítette robotterheiket. Az igásállattal rendelkezők 3 hét robotot voltak kötelesek végezni a pusztaszikszói majorsági földeken, melynek egy-egy hetes időszakai az ugarszántás, a tavaszi és őszi vetés idejére estek. Egy napos fuvarszolgálattal tartoztak. A kocsma és mészárszék hasznát a község megkapta azzal a kikötéssel, hogy a kimérendő bort, sört és pálinkát, csak az uraságtól szerzik be.
A határt 1715-ben szabadfoglalásban használták. Az 1720-ban és 1737–1738-ban készített összeírások szerint két nyomásban, szabályozott újraosztásos rendszer szerint művelték a szántókat, ahol főként gabonaféléket vetettek. Dinnyét és kendert az őszi búza vetésterületén termesztettek, emellett káposzta, komló, mák, dohány, borsó és lencse termelésével is foglalkoztak. 1764 táján már háromnyomásos rendszerben művelték a földeket, s a korábban meglévő növénykultúrák mellett új haszonnövényként megjelent a kukorica. 1755 után a település északnyugati részén, az Előhegy, Avasalja, Lázár hegy és Csonkás nevű részeken szőlők telepítésére került sor. Az itt termelt szőlőből készített bor, a források szerint minden esetben vörösbor, a helyi szükségletet elégítette ki. A legeltetésre alkalmas területek és az erdő szűkössége miatt 18. század közepétől a község rendszeresen bérbe vette Dobi pusztát.
1771-ben az úrbérrendezés során a falu határát harmadik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 39 kishold szántóföldet és 3 kaszás rétet adtak. Az úrbéres telkiállomány 27,5 volt. A jobbágygazdaságok számát a maradványföldekből 31-gyel Eszterházy Károly püspök megemelte, így 58,5 lett az úrbéres telkek száma a községben, melyből 8,5 telek tartós adómentességet kapott.
A püspökség majorsági szántóföldet 1771-ig nem hasított ki magának, területét harmados részes bérleményben a jobbágyok művelték. 1779-ben már rendelkezett három táblában három nyomásra osztott elkülönített földdel, azt a korábbiak szerint műveltette. A termesztett növények között a zab és az árpa jelentősége nőtt az 1800-as évek első harmadában.
Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően az egri érsekség 1856-ban kérte az úrbéri birtok és legelő elkülönözését, tagosítását. Az úrbéri bíróság 1858. évi ítélete szerint a közös legelőből minden egész telek 10 kisholdat kapott, a maradványföldeket holdanként 10 forintjával megválthatták. A szőlők és szőlőalja utáni taksákat változatlanul hagyták. Ez utóbbit 1868-ban törölték el.
A 20. század első harmadában a gabonafélék, búza, árpa mellett a szántóföldeken takarmánynövényeket, kukoricát, takarmányrépát, hüvelyeseket, dohányt, dinnyét és burgonyát termesztettek. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:
| A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban) | |||||||||
| Év | Összes terület | Szántóföld | Kert | Rét | Szőlő | Legelő | Erdő | Nádas | Nem termő terület |
| 1866 | 5392 | 2430 | 190 | 69 | 756 | 19 | |||
| 1897 | 3785 | 3093 | 55 | 141 | 34 | 260 | 17- | 185 | |
| 1935 | 3768 | 3018 | 92 | 112 | 146 | 227 | 15 | – | 158 |
A gazdaságok száma 1897-ben 394, 1935-ben 540 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 500–1000 kh és 200–500 kh területű birtokokból 1-1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 3-an rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 17 volt, 10–20 kh területű birtoka 64 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 67 volt, 1–5 kh között területe 206 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 181, közülük 73 nem rendelkezett szántófölddel.
Az 1919. évi XVIII. néptörvény február 19-i elfogadását követően február 23-án Kápolnán Károlyi Mihály ünnepélyes keretek között kezdete meg birtokának felosztásával a földosztást.
Az állattartás a korai időktől kezdve fontos ágazat volt a településen. Az állatok biztosították a föld megműveléséhez szükséges igaerőt, és a lakosság húsellátását is szolgálták. A 16. századi török adószedők által készített összeírások adatai szerint az 1570 utáni időszakban a juhok tartása került a gabonatermeléssel szemben előtérbe. Az 1732. évi összeírásban a telkes jobbágyok igásállata 48 ökör és 10 ló volt. Ez utóbbiakat a föld műveléséhez nem, csak fuvarozáshoz használták. 1764-ben az igavonó ökrök száma 136, a hámos lovaké 68 volt, 1799-ben 84 ökröt és 267 lovat írtak össze. 1840-re az igásállatok száma csökkent, ökörből 13 darabot, lóból 172 darabot számláltak. Az egyéb állatok közül a juhok tartása emelkedett ki, mely a gyapjúkonjunktúra miatt jelentős hasznot termelő ágazattá vált.
A földesúri majorgazdálkodást is a juhászat képviselte. 1799-ben az uradalom juhállománya 365 darabból állt, a falubeliek 1100 darab juhot tartottak. A legelőterületek szűkössége miatt a kápolnaiak Dobi pusztát bérelték. A telkiállomány megnövelése miatt a közös legelő már nem volt elegendő, s a helybeliek helyzetét tovább rontotta a postaállomáson kötelezően tartott 10 postaló eltartása és az átvonuló katonaság lovainak élelmezése is. Az egyéb tartott állatok, sertés, baromfi a helybeli szükségletek kielégítésére szolgáltak. Az uradalom és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:
| Állatállomány változása (darabszámban) | |||
| 1897 | 1925 | 1935 | |
| Szarvasmarha | 408 | 179 | 210 |
| Ló | 330 | 225 | 113 |
| Sertés | 459 | 208 | 487 |
| Juh | 654 | 70 | – |
| Baromfi | 3400 | ||
| Méhcsaládok | 22 | ||
A korai ipari üzemek megjelenése az uradalomhoz kapcsolhatók. Uradalmi sörfőző 1704-ben már létezett, amit 1720 táján már nem említenek, feltehetően elpusztult. Erdődy püspök 1730-ban G. B. Carlone építészt bízta meg egy új sörház építésével, melynek üzemeltetésére Herner Ferenc sörfőzővel kötött szerződést.
Téglaégető 1783–1790 között működött, itt cserepet is készítettek.
Malom működésére 1486-ból van az első adat, s ezt követően a szórványos forrásokban, így az 1558-as urbáriumban, 1570-ben készített török összeírásban, 1682. évi urbáriumban említést tesznek róla. A 18. században a Malomárok mentén két vízimalom volt. 1868-ban Zettner Károly megépítette az első gőzmalmot, 1873-ban Merschitz Kálmán alakítatta át az egyik vízimalmot gőzmalommá.
A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. 1764-ben Kápolna lakosai között kovácsot írtak össze, s 1786-ban említették. 1906-ban az alispáni jelentés szerint 2 kovács, 1 kerékgyártó, 1 szabó, 2 cipész, 3 csizmadia, 1 ács és 2 kőműves élt a településen. 1925-ben 27 iparost számláltak, 4 mészáros és hentes, 2 csizmadia, 5 cipész, 1 pék, 1 bádogos, 3 asztalos, 2 szabó, 5 kovács, 4 kőműves és ács alkotta a helyi iparos társadalmat. 1942-re számuk megduplázódott, s a korábbi szakmák mellett új foglalkozásként megjelent a szikvízkészítő, bércséplő és géplakatos.
A település legjelentősebb üzeme az 1868-ban felállított Kápolnai Dohánybeváltó Hivatal volt. Az állami dohánymonopólium folytán a hivatal adminisztratív teendőket végzett, továbbá ellátta a termelőket vetőmaggal, ellenőrizte a termelést, átvette hatósági áron a dohánytermést, valamint feldolgozta és bálázta a dohányt. A 25 alkalmazott mellett időszakosan is foglalkoztattak munkásokat, a zöld dohány átvételekor 50–60 főt, a száraz dohány beváltása idején és fermentáláskor 150 főt.
1906-ban Rácz József mezőgazdasági gépek javítására műhelyt hozott létre. 1910–1914 között cserépgyár működött. 1927–1928-ban olajütő malmot alakított ki Detky János, a gőzmalom tulajdonosa. Az 1920-as években megalakult a Kápolnai Bortermelők Szeszfőző Egyesülete, mely 1926-ban szeszfőzde építésére nyert engedélyt. 1939 őszén a háborús szükségletek fedezésére Kísérleti Rostnövény Feldolgozó üzemet létesítettek. A 700 tonna rostnövény feldolgozására elképzelt és tervezett üzem beindítása nem volt megvalósítható, így az építményt 1941-ben lebontották.
A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. Az 1500 és 1508 között vezetett püspöki számadáskönyvek kocsmába kiadott borét fizetett összegeket is feltüntettek. 1716-ban a kocsma és vele együtt a mészárszék haszna is a községet illette. 1787-ben már belső kocsma és külső kocsma vagy vendégfogadó szerepelt az összeírásokban. Ez utóbbi az Eger felől bevezető úttól délre állt, a 9 szobájából egy a püspök számára volt berendezve. Pincéjében 60 hordó bor fért el. A belső kocsma kisebb volt, pincéje 30 hordó tárolására volt alkalmas. 1925-ben 5 kocsmát írtak össze a településen.
1906-ban a kereskedők száma 3 volt. 1935-ben 6 vegyeskereskedés, más néven szatócsbolt működött a faluban. A helyi kereskedelmi forgalom elősegítésére 1901-ben meg alapították a Kápolnai Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet.
1908-ban a község két országos kirakodó és állatvásár megtartására nyert jogot, melyet május első és november második hétfőjén tartottak. Heti piacot is tarthattak, de erről 1925-ben azt írták, hogy nem látogatott, a szomszédos Kál község piacát használták állandó piacként.
A helyi hiteléletben az 1920-ban létrehozott Kápolnai Hitelszövetkezetet játszott szerepet.