A falu középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A sík vidéken fekvő település állattartásra és földművelésre egyaránt alkalmas volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni. 1438 után a debrői váruradalomhoz tartozott. A török hódítás során 1548-ban a település lakatlanná vált. A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek szerint 1548 és 1549-ben elnéptelenedett település, 1556-ban már ismét 23 egyházi adófizetőt írtak össze, akik őszi búza, rozs, tavaszi gabona termésükből és méhraj szaporulat után szolgáltattak dézsmát. Ekkortól – a Debrői vár lerombolását követően – az Ónodi váruradalom tartozéka lett. A 17. század utolsó harmadában a 12-18 jobbágyháztartás mind a török, mind a magyar részre fizetett adót. A falu felét birtokló Zrínyi Ilona jobbágyai őszi és tavaszi gabonatermésükből kilencedet, sertések után tizedet fizettek földesuruknak, a robotkötelezettséget viszont pénztaksával megváltották. Ajándékként telkenként 3 icce vajat és 50 fej káposztát is adtak. 1682-ben a települést felégették, 1701-ben 6 visszaköltöző és 5 környékbeli településről áttelepülő jobbágy lakott a faluban. 1704-ben a 10 lakott telek jobbágyai a határt évenkénti újraosztásos rendszerben használták. A Rákóczi-szabadságharc idején kétszer elpusztult, 1710-ben a pestis miatt néptelenedett el. Határát részben földesúri majorként, részben a debrői uradalom falvainak bérletében művelték. 1728 után a szántóföldek bérlését megszüntették, s a határt az állattartásra szakosodott földesúri majorság legelőjévé tették. 1748-tól szervezett telepítés történt, az újonnan beköltözők készpénzzel váltották meg terményszolgáltatásaikat. 1771-ben az úrbérrendezéskor a határt második osztályúnak minősítették, telkenként 28 kishold szántót és 12 kaszás rétet mértek ki. Jellemzően termesztett növények a 20. század első harmadában a búza, zöldtakarmány, kukorica, rozs, árpa, dinnye, cukor- és takarmányrépa, hüvelyesek, dohány és a mák volt. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:
A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban) |
|||||||||
Év |
Összes terület |
Szántóföld |
Kert |
Rét |
Szőlő |
Legelő |
Erdő |
Nádas |
Nem termő terület |
1866 | 5872 | 3643 | 738 | 974 | |||||
1897 | 9283 | 5821 | 96 | 1098 | 42 | 1648 | 148 | – | 430 |
1935 | 9225 | 7025 | 169 | 259 | 240 | 1032 | 62 | – | 438 |
A szántóföldi művelésbe vont területek az eltelt időszak alatt növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 62,04 %-ról 1935-re 76,15 %-ra változott. A kert és szőlőterületek is jelentősebbek lettek. Mindezek elsősorban a rét és a legelő erőteljes visszaszorulásával jártak.
A gazdaságok száma 1897-ben 514, 1935-ben 1430 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti, 500–1000 kh és 100–200 kh területű birtokokból 1-1 volt, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 12-en rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 42 volt, 10–20 kh területű birtoka 104 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 145 volt, 1–5 kh között területe 632 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 492, közülük 239 nem rendelkezett szántófölddel.
A rendelkezésre álló rét és legelők kedvező feltételeket biztosítottak az állattartáshoz. 1676 és 1682 között a falu állatállománya 29 ló, 42 ökör, 48 tehén, 71 sertés és 140 juh volt, ez utóbbi egyetlen jobbágyhoz tartozott. A 18. század első harmadában földesúri állattartó gazdaságot építettek ki, a szarvasmarha, ló és juhtartás ezt követően is jellemző maradt. Az állatállomány változása 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:
Állatállomány változása (darabszámban) |
|||
|
1897 |
1925 |
1935 |
Szarvasmarha |
824 |
852 |
641 |
Ló |
544 |
422 |
229 |
Sertés |
1410 |
367 |
1582 |
Juh |
3650 |
2096 |
2107 |
Baromfi |
3787 |
|
|
Méhcsaládok |
99 |
|
|
A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások az uradalomhoz kötődtek, egy birtokfelmérés szerint a településen már 1712-ben serfőzőház működött, melyet 1777 és 1783 között pálinkafőzésre is használtak. A falu betelepítéséhez és templomának építéséhez használhatták az 1755-ben készített térképen északnyugatra jelzett téglaházban előállított téglákat. Sziksó gyűjtésére 1776-ból található adat.
A helybeli iparosok száma 1906-ban 26 volt, 2 kovács, 1 bádogos, 3 asztalos, 1 kerékgyártó, 3 szabó, 2 cipész, 2 csizmadia, 2 molnár, 2 mészáros, 1 ács, 2 borbély, 3 olajsajtoló, 1 kötélgyártó és 1 egyéb, közelebbről meg nem határozott foglalkozású került összeírásra. 1925-ben 29 iparűző volt, foglalkozásuk szerint 8 suszter, 3 asztalos, 2 kőműves, 2 szabó, 2 ács, 4 kovács, 1 borbély, 2 cipőfelsőrész készítő, 1 szobafestő és 4 hentes és mészáros. 1935-ben számuk 54-re emelkedett, s olyan újabb szakmák is képviseltették magukat közöttük, mint fényképész, villanyszerelő vagy géplakatos. Gőzmalom 1925-ben már működött a településen.
A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, 1731-ben már van adat a falubeli kocsmáról. 1925-től 5 kocsma és 3 vendéglő működött. 1923-ban két országos vásárt tartottak évente, március 5-én és szeptember 19-én (vagy az ezt megelőző hétfőn), és heti piactartásra is joga volt a községnek. 1906-ban 6 kereskedőt számláltak a településen, 1935-ben már 31 kereskedelemmel foglalkozót írtak össze, így 2 termény-, 1 épületanyag-, 5 vegyes-, 2 marha-, 2 bőr-, 2 szén és fa-, 2 liszt-, 7 tojás-, 1 üveg és porcelán-, 7 szatócs-, 1 paprikakereskedőt és 1 rőföst.
A 20. században a helyi kereskedelmi forgalmat segítette a Kál Községi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, melyet 1902-ben alapítottak.
A hitelélet elősegítője a Kál és Vidéke Hitelszövetkezet és a Heves Megyei Takarékpénztár helyi fiókja volt.