A település középkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A 10-11. században királyi birtokközpont, a 12. század végétől várispánsági, a 13. században főesperesi székhely volt. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni. 1467-ben egy oklevél mezővárosként említette. A sík vidéken fekvő település határa alkalmas volt szántóföldi művelésre és állattartásra is, az itt vezető utak pedig a kereskedelem elősegítői voltak.
Buda (1541) majd Hatvan (1544) elfoglalását követően 1546-ban már a törökök is összeírták a város lakóit, az állami és földesúri adót 52 háztartásfőre vetették ki. Az 1548. és 1549. és 1556. évi dézsmajegyzékek szerint őszi, tavaszi gabonából, árpából és zabból fizettek a település lakói egyházi tizedet, mellette bárányszaporulatuk után is adóztak. A 16. század török–magyar harcok többször is érintették, Eger eleste (1596) után 1605–1606-ban palánkvárába török helyőrséget szerveztek. 1685-ben a várat és a települést visszafoglalták, de a hadiesemények miatt elmenekült lakosság visszaköltözése és újabb lakók betelepülése még évekig eltartott.
1698 után Kishevesről, Borsodszemeréről, Ónodról és Mezőkövesdről érkezők költöztek Hevesre és rácok is megtelepedtek. A rendelkezésre álló föld bősége lehetővé tette a szabad foglalásos rendszerben való határhasználatot. A föld megműveléséhez szükséges igaerő hiánya miatt 1720-ig 379 hold területet vontak szántóföldi művelés alá, a határ nagyobb részét legelőként használták. Hevesi területeket béreltek szántóföldnek és legelőnek Jászapáti, Recsk, Egercsehi, Átány, Tarnaméra és Csász lakói. Jellemzően termesztett növény a búza volt, 1720 után megjelent a dinnye is. 1737 táján kezdték meg a szőlők telepítését.
1739-ben a kishevesi területet magába foglaló Dorogfy-részen Babocsay Judit örökösei a közös birtoklást megszüntették, s a települést, valamint annak tartozékait, a szántókat, a rétet és az erdőt a birtokviszonyoknak megfelelően öt egyenlő részre osztották. A legelőket közös használatban hagyták, de meghatározták, hogy minden ötödrész birtokosa csak 200 marhát legeltethet. A Nyáry-örökösök 1743-ban szüntették meg a birtokközösséget. Az osztályos egyezség szerint a település fele tartozékaival együtt a Haller családé lett, a másik felén a leányági leszármazott Bossányi, Orczy, Szunyogh és Török család osztozott. A megegyezés szerint a legelő és az erdő közös használatban maradt, s ugyancsak közösen, bérletbe adva üzemeltették a kocsmát, a mészárszéket, a vendégfogadót és a menház boltját. A kétnyomásos rendszerben művelt földek kimérése 1754-ben befejeződött. 1761-ben ismét felosztásra kerültek a területek, melyet ekkor már három nyomásban műveltek.
A nagyobb birtokosok 1740 után kialakították saját majorsági gazdaságaikat. A Haller uradalom hevesi tiszttartójának felügyelete alá tartozott Hevesen kívül Sár, Átány, Pély, Tarnabod, Nádudvar és Diósgyőr. A majorsági földek művelésénél a jobbágyok robottal szolgáltak, a szőlőkhöz saját béres vincelléreket fogadtak. A pálinkafőzőt és a sörházat földesúr üzemeltette. Az 1775-ben és 1778-ban készített összeírások szerint a Nagy Majorban a gazdaságban foglalkoztatottak házain kívül volt „ló tanító oskola” a 60 ló befogadására alkalmas istálló mellett, 200 marha befogadására tehénistálló, 60 öl hosszúságú csűr, 16 ezer kila gabona tárolására alkalmas magtár, szérűskert és veteményes kert. Fő szántóföldi növényként gabonaféléket ültettek, a homokosabb területeken kukoricát és dinnyét termesztettek. A hevesi Haller birtok összjövedelme 1778-ban 11 053 rajnai forint volt.
A település jobbágyai a beköltözés időszakában (1720–1725) 3 évig tartó adómentességet kaptak a vármegyétől. A birtokosok szerinti megosztást követően az úrbérrendezést megelőzően a falubeliek a különböző földesuraknak természetben fizették adójukat terményeik (búza, árpa, köles) és bárányaik után, földesúri cenzust nem fizettek, robotot szükség szerint végeztek. A konyhára való ajándékot (vaj, csirke, tojás) tehetősség, azaz a birtokolt ökrök száma alapján meghatározottak szerint fizették, a 8 ökrös gazdára kiszabott mennyiség felét fizette az, akinek csak 4 ökre volt. Földjeiket három nyomásban művelték, az állattartásukat a legelő hiánya megnehezítette.
1771-ben az úrbérrendezés során a település határát második osztályúnak minősítették, így minden egész telekhez 34 kishold szántót és 6 kaszás rétet adtak. A majorsági szántók kiterjedése 1778-ban: gróf Berényi Tamásé 3152 katasztrális hold, 34 közbirokosé 3908 katasztrális hold. Csász pusztán 6 nemes bírt 1277 katasztrális holdat.
1836-ban megindult a jobbágybirtok és közös legelő elkülönözési pere, mely 1859-ben zárult. Az úrbéri törvényszék 55 ¼ telekmennyiséget állapított meg. Az úrbéri zsellérek száma 255 fő, 107-en, belterületi taksások és a krakóiak majorsági zselléreknek minősültek. Az úrbéri telekhez 5 kishold legelőjárandóság tartozott. 136 hold javításföldet, azaz mezőgazdasági művelésre alkalmassá tett földet földesúri birtokba adtak, a többi maradványföldet megváltás fejében a gazdáknak adta.
A 19. század második felében is a szántóföldi gazdálkodásban a búzatermesztés maradt meghatározó, mellette rozst, árpát és zabot is ültettek. A homokos részeken burgonyát termesztettek, s egyre nagyobb jelentőségűvé vált a dinnye és gyümölcstermesztés. A század közepétől dohányt is termeltek. A század végén pusztító filoxéra kevéssé károsította a hevesi homoki szőlőket, így azok telepítésével a szőlőtermesztés egyre nagyobb arányúvá vált. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:
| A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban) | |||||||||
| Év | Összes terület | Szántóföld | Kert | Rét | Szőlő | Legelő | Erdő | Nádas | Nem termő terület |
| 1866 | 17276 | 10898 | 1431 | 467 | 2650 | 395 | |||
| 1897 | 17141 | 13139 | 164 | 1162 | 349 | 967 | 979 | 9 | 372 |
| 1935 | 17113 | 11456 | 291 | 828 | 2484 | 780 | 567 | 4 | 703 |
A gazdaságok száma 1897-ben 829, 1935-ben 3311 volt. Az 1935-ben készített statisztika szerint birtoknagyság szerinti megoszlása a következő volt: 1000 kh feletti és 500–1000 kh területű birtokokból 1-1 volt, 200–500 kh közötti földbirtokosból négyet számláltak. 100–200 kh területű birtokosok száma 12, 50–100 kh birtoknagyságú földdel 30-an rendelkeztek, 20–50 kh nagyságú birtokos 90 volt, 10–20 kh területű birtoka 139 főnek volt, 5–10 kh területet bírók száma 192 volt, 1–5 kh között területe 1185 személynek volt. 1 kh alatti területű birtokosok száma 1657, közülük 998 nem rendelkezett szántófölddel.
Az állattartás a korai időktől kezdve fontos ágazat volt a településen. Az állattartással biztosították a föld műveléséhez szükséges igaerőt és a lakosság húsellátását is szolgálta. A rét és legelőterületek nagysága és közös használata korlátozta a tartható állatok számát, s a földesurak ráadásul nagy részét lefoglalták saját állataik számára. Az 1740-es évektől a hevesi gazdák állandó panaszának tárgya volt a rét és legelők hiánya, s igásállataik túlzott igénybevétele a majorsági munkálatokban. A 18. század végétől a növekvő gyapjúárak miatt a juhok száma jelentősen megnőtt, tartásuk a nagybirtokhoz kötődött. Nagy számban tartottak lovat és marhát is, melyek igaerőt biztosítottak, illetve a szarvasmarhát hizlalva is értékesítették. A 19. század végén a legelőterületek csökkentek, az állatállomány, különösen a juhállomány visszaesett. Az 1880-as években állami méntelep működött a településen. Az uradalmak és a település együttes állatállománya a következőképpen változott:
| Állatállomány változása (darabszámban) | ||||
| 1897 | 1911 | 1925 | 1935 | |
| Szarvasmarha | 2064 | 1938 | 1195 | 1115 |
| Ló | 833 | 884 | 628 | 894 |
| Sertés | 2388 | 1818 | 2376 | 1889 |
| Juh | 5772 | 1220 | 1097 | 622 |
| Baromfi | 10797 | – | ||
| Méhcsaládok | 400 | |||
A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.
A korai ipari, manufakturális vállalkozások közül téglaégető és serfőző működésére vonatkozóan vannak adatok a 18. századból. 1712 és 1730 között téglaégető működött a településen, mely a Frankfurt környékéről ide költöző német családokhoz köthető. 1730 előtt serfőző műhelyt is létrehoztak, melynek működésére 1770-ig találhatók adatok. A Haller Sámuel javait felsoroló összeírások (1775, 1778) mészárszéket, kovácsműhelyt, olajütő házat, szabót és kerékgyártót, takácsmestert említettek. Az 1828. évi országos összeírásban Hevesen 31 iparost számláltak, mesterségek szerint 5 szűcs, 5 takács, 4 kovács, 4 szabó, 3 csizmadia, 3 kőműves, 2 lakatos, 2 ács, 1 asztalos, 1 kerékgyártó, 1 mészáros és 1 szíjgyártó. 1906-ban az iparosok száma 100 volt, 15 kovács, 4 lakatos, 2 bádogos, 8 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 kádár, 26 szabó, 25 cipész, 20 csizmadia, 5 mészáros, 2 kőműves, 2 borbély, 2 pék és 6 egyéb iparágban foglalkozó volt a településen. 1906-ban megalakult az Általános Ipartestület. 1925-ben az iparosok száma 206 volt, akik 27 féle mesterséget űztek. 1935-ben a 200 iparos 26 szakmát képviselt a településen. Nagyobb ipari vállalkozásnak a malom számított, 1910-ben 2 gőzmalom üzemelt a településen. 1925-ben iparvállat a két gőzmalom és egy asztalos telep volt. A helyi sajtó megjelentetéséhez kapcsolhatóan 1892-ben és 1901–1914-ben nyomda működött Hevesen.
A középkorban feltehetően vásártartási joggal is rendelkezett. Az 1700-ban nyert vásártartási jogát 1832-ben I. Ferenc megerősítette. Eszerint évente négy alkalommal (január 25., április 18., július 18., október 24.) országos vásárt tarthattak, melynek jövedelme a közbirtokosságot, 1911-től pedig a községet illette meg. A következő évben az országos vásárokon tartható az állatvásár jogát is megkapták. 1838-ban a hetivásárt is engedélyezte az uralkodó. 1937-ben hónapos állatvásárok megtartására nyertek jogot, melyet a hónap első szerdai napján tartottak.
A falusi kiskereskedelem első képviselői a kocsmárosok voltak, akik a földesurak borát, sörét vagy pálinkáját mérték ki. 1734-ben már biztosan működtettek kocsmát a településen, 1740-ben a vendégfogadót a földesurak közösen, bérbe adva üzemeltették. 1925-ben 15 kocsmát, 3 vendéglőt, 1 kávéházat és 3 szállodát írtak össze.
1906-ban a kereskedők száma 18 volt. 1925-ben 79 kereskedőt számláltak, közülük 40 üzlettel rendelkezett 39 pedig piaci árus volt. A 20. század elejétől a helyi értékesítés területén szövetkezetek jöttek létre. 1906-ban alakult meg a Hevesi Tej- és Saját Egyéb Gazdasági Termékeit Értékesítő Szövetkezet. A Hangya Szövetkezet 1911 után már működött a településen. 1923-ban a kereskedelem és áruforgalom segítője és lebonyolítója volt két részvénytársaság, a Borkereskedelmi és Áruforgalmi Rt. és a Hevesi Terménykereskedelmi Rt.. A gazdasági válság után a Hevesi Járási Gyümölcsértékesítő és Központi Szeszfőző Szövetkezet is létrejött.
A helyi hitelélet elősegítésére 1896-ban megalapították a Hevesi Kölcsönös Önsegélyező Takarék- és Hitelszövetkezetet. 1901-ben már működött a Hevesvidéki Takarékpénztár. 1906. március 29-én létrehozták a Hevesi Népbank Rt.-t. 1923-ban a Hatvani Takarékpénztárnak volt még fiókja a településen, működött a Hevesi Mezőgazdasági Bank és Kereskedelmi Rt. és Heves Város és Vidéke Takarékpénztár (a Népbank utóda). A Heves és Vidéke Hitelszövetkezet 1939-ben alakult meg.