A falu középkori és korújkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés, néhány szórványnak tekinthető történeti forrásadat áll rendelkezésre. A részben sík, részben lankás vidéken fekvő terület szántóföldi és állattartó gazdálkodásra egyaránt alkalmas volt. A korai Árpád-korban a település lakói annyi területet használhattak, amennyi elegendő volt állataik legeltetésére és szántóföldi növénytermelésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A 11. századtól az Aba nemzetség birtokainak egyik központja volt. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.
A 16. századból megmaradt dézsmajegyzékek alapján gabona- és szőlőtermeléssel foglalkoztak a település lakói. 1549-ben 34 családfő fizetett őszi és tavaszi gabonatermése után egyházi adót, bordézsmát pedig 41-en fizettek. Ugyanekkor a török részre is fizetett a lakosság, 1550-ben 2200 akcsét vetettek ki a falura. A 17. század elején bekövetkezett lélekszámcsökkenés után az 1670-es években ismét nőt a lakosság száma, de Eger visszafoglalása időszakában, 1686-ban elnéptelenedett. A visszaköltözés 1692-től kezdődött meg.
A visszatelepülést követően a falu határát évenkénti újraosztásos rendszerben használták és háromnyomásos gazdálkodást folytattak. A szántóföldi növénytermesztésben 1718 óta dohányt is termesztettek, melyet a belső telkeken, majd később, a 19. században bérelt majorsági földeken is ültettek. 1737-ben a földesúr majorságot létesített. Az 1766-ban a földesúrral, Grassalkovich Antallal kötött szerződés szerint a falu lakói heti három napot dolgoztak az uraság számára, s bizonyos szolgálatokat pénzben megválthattak. 1771-ben az úrbérrendezéskor a település határát második osztályúnak minősítették, minden telekhez 28 hold szántót és 10 kaszás rétet rendeltek. A 19. század első felében is jellemzően termesztett növények a búza, rozs, árpa kukorica és a dohány volt. A koraközépkortól meglévő szőlő- és bortermelés fontos gazdálkodási terület volt. A 20. század első harmadában fő szántóföldi termény volt a búza, rozs, zöldtakarmány, kukorica, árpa, burgonya, kender és takarmányrépa. Gyümölcsök közül dinnye, alma, körte, cseresznye, dió, szilva és barack volt jellemző. A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:
|
A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban) |
|||||||||
|
Év |
Összes terület |
Szántóföld |
Kert |
Rét |
Szőlő |
Legelő |
Erdő |
Nádas |
Nem termő terület |
| 1866 | 4702 | 2302 | 877 | 8 | 916 | 195 | – | ||
| 1896 | 4695 | 3196 | 7 | 83 | 31 | 891 | 349 | – | 138 |
| 1935 | 4694 | 3148 | 29 | 35 | 226 | 705 | 287 | – | 264 |
A szántóföldi művelésbe vont területek az eltelt időszak alatt növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866. évi 48,95 %-ról 1935-re 67,06 %-ra változott. Ennél magasabb arányban növekedtek a szőlőterületek, míg 1866-ban az összterülethez viszonyítva 0,17 %-ot tett ki ezek nagysága, 1935-ben már 4,8 %-os arányt képviselt. Mindezek elsősorban a rét erőteljes visszaszorulásával jártak, 842 holddal csökkent ennek területe a vizsgált időszakban.
A gazdaságok száma 1896-ban 327, 1935-ben 554 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 500 és 1000 kh nagyságú birtok kettő volt, 200 és 500 kh nagyságú birtoka egy főnek volt, 20–50 kh területű birtokosok száma 11, 10–20 kh területű birtoka 79 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 125 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 221. Az 1 kh alatti területet bírók száma 115 volt, közülük 10 fő nem rendelkezett szántófölddel.
A rét és legelő területek jó feltételeket biztosítottak állattartáshoz. Az 1701. évi jobbágyösszeírás szerint az újratelepedett falu állatállománya jelentős volt, 70 ökröt és 147 sertést számláltak. A juh- és lótartás a 20 században visszaesett, az első világháborút követően sokan libákat tenyésztettek. Az állatállomány változása 1896 és 1935 között a következőképpen alakult:
|
Állatállomány változása (darabszámban) |
|||
|
|
1896 |
1925 |
1935 |
| Szarvasmarha |
611 |
470 |
612 |
| Ló |
288 |
180 |
37 |
| Sertés |
807 |
180 |
761 |
| Juh |
1594 |
1080 |
889 |
| Baromfi |
3809 |
|
|
| Méhcsaládok |
47 |
|
|
A korai ipari vállalkozások az uradalomhoz kapcsolódtak, egy birtokfelmérés szerint a településen már 1712-ben urasági serház működött. Ez 1823-ig folyamatosan fennállt, felszerelését ekkor még leltárba vették. A mezőgazdasághoz kapcsolódó feldolgozóipart a helyi pálinkafőzés jelentette, a gyümölcsök mellett törköly- és seprőpálinkát is főztek. Ennek elősegítésére 1925-ben megalakult a Feldebrői Első Szőlő- és Gyümölcstermelők Szeszfőzde Egyesülete.
A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható.1906-ban 2 kovács, 1 asztalos, 2 kerékgyártó, 1 szabó, 1 cipész, 2 csizmadia 4 ács és 2 kőműves élt a településen. A helybeli iparosok száma 1925-ben 32 volt, foglalkozásuk szerint 5 szabó, 5 cipész, 2 asztalos, 1 kádár, 6 kovács, 3 kerékgyártó, 4 ács és 6 kőműves.
Piacra és vásárra a település lakói Egerbe és Kálba jártak, mivel helyben egyik megtartására sem bírtak joggal. A Feldebrői Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1900-ban alakult meg, mely a helyi gazdák termékeinek eladását és a helyi kiskereskedelmi forgalmat segítette elő. Ugyanekkor jött létre a Takarékmagtár, mely vetőmag- és takarmányellátással és forgalmazással foglalkozott. 1906-ban 5 kereskedőt írtak össze a faluban. A borkereskedés, borkimérés a település 3 kocsmájában történt, mellette 4 vegyeskereskedés működött 1925-ben.
A helyi hitelélet elősegítésére 1920-ban megalapították a Feldebrői Hitelszövetkezetet.