A falu középkori és kora újkori gazdaságtörténetére vonatkozóan kevés történeti forrás áll rendelkezésre. A nemzetségi közös birtoklást követően kialakultak a nagycsaládi majd egyéni birtoktestek. A birtokjoggal rendelkező földesuraknak a 13. századtól jobbágyok a föld használatáért különböző, pénzben, természetben és munkában fizetendő – korszakonként változó – járadékot voltak kötelesek fizetni.

Az 1549-ben készített dézsmajegyzék szerint a településen 9 adókötelest találtak, akik őszi gabonából és árpából fizettek egyházi adót. Egyikük báránydézsmát is fizetett. 1552-ben a település elpusztult, a 16. és 17. századi adóösszeírások pusztaként említették. 1717 körül a falu birtokosai, a Polgár és Sághy család felosztották egymás között a települést, s kialakították majorgazdaságaikat. A majorfalu 1740 táján telkesgazdák megtelepedésével alakult át jobbágyközösséggé. Az úrbérrendezésig a határt újraosztásos földközösségi rendszerben használták. 1771-ben az úrbérrendezés során a határt harmadik osztályúnak minősítették, minden egész telekhez 30 hold szántót és 10 kaszás rétet adtak. A majorsági földek kiterjesztése a 19.században is folytatódott, a közös legelők foglalásával, majorsági zsellérek telepítésével növelték a földesurak területeiket. A legelő elkülönözésére 1851-ben került sor. A 20. században a szántóterületeken nagyrészt búzát termeltek, kisebb mennyiségben árpát, kukoricát, zöldtakarmányt és hüvelyeseket is ültettek. A település határának, melynek nagysága számottevően nem változott meg, művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következő képet mutatja:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület
1866 2084 1259 247 466
1896 2128 1403 65 156 – 407 – – 97
1935 2119 1731 75 92 13 106 3 – 99

Az 1866 és 1935 közötti időszakban a szántóterületek növekedtek, az összterülethez viszonyított aránya az 1866-os 60,41 %-ról 1935-re 81,68 %-ra változott. Mindez a rét és legelőterületek csökkenésével járt, ezeket törték fel, s vonták szántóföldi művelés alá.

A gazdaságok száma 1896-ban 144, 1935-ben 464 volt. A birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint 50 és 100 kh közötti birtokos 5 volt, 20–50 kh területű birtokkal 16 fő rendelkezett, 10–20 kh területű birtoka 29 személynek volt, 5–10 kh birtoknagysága 60 főnek volt, 1–5 kh területtel rendelkezők száma 130. Az 1 kh alatti területet bírók száma 224 volt, közülük 131 fő nem rendelkezett szántófölddel.

Az állattartás a 18. században a földesúri majorsági gazdálkodás vezető ágazata volt, elsődlegesen juhokat tartottak. A szarvasmarha és a lótenyésztés nem volt jelentős, a sertések és baromfi tartása a lakosok húsigényét biztosította. A hagyományos rideg módon tartott marhákat növendékként vagy hízva értékesítették, a tejtermelés nem volt jellemző. Az állatok egy részét igásállatként is használták. A 19. század végén Engel Jónás lótenyészete volt nevezetes. A rét és legelőterületek csökkenése az állattartásra is negatívan hatott, a tartott állatok száma a 20 században visszaesett. Az állatállomány változásai 1896 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány változása (darabszámban)

1896

1925

1935
Szarvasmarha

165

80

111
Ló

108

48

27
Sertés

608

130

354
Juh

500

16

–
Baromfi

1996
Méhcsaládok

24

 A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A korai ipari vállalkozások közül 1771 és 1783 között a településen téglaégető működött, melynek létrehozása a templom építéséhez kapcsolódott. 1771 körül már működött, az 1783. évi katonai felmérésen a község északi oldalán szerepel. Az 1789. évi térképen már nem tüntették fel.

1906-ban 1 kovács, 1 cipész, 2 ács és 2 kőműves alkotta a helyi iparos társadalmat. 1923-ban 10 iparos élt a településen, 3 cipész, 1 ács, 3 ács és kőműves, 1 asztalos és 2 kerékgyártó. 1938-ban 13 iparral foglalkozót írtak össze, foglalkozásuk szerint 4 kőműves, 4 ács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó és 1 kovács alkotta a település iparos társadalmát. Háziipari tevékenységként szövés, kosárfonás, seprűkészítés és fafaragás volt jellemző.

A kiskereskedelmi forgalom lebonyolításában 1925-ben 3 korcsma és 4 vegyeskereskedés játszott szerepet. A település lakói piacozni és vásárra Füzesabonyba jártak. A gazdák termékeinek eladására és a helyi kiskereskedelmi forgalom bővítését segítette 1923-ban a Dormándi Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.