Az 1740–1743 között betelepített falu a debrői uradalom része volt.

A szűk határterület nem tette lehetővé, hogy a telepesek külső szántóföldeket is kapjanak, jobbágytelkek kialakítására nem került sor. 1770-ben az úrbérrendezést megelőző adatfelvétel szerint a falu lakói külső telki szántóföldekkel nem rendelkeztek, 2-3 mérős kertjeik és udvaraik voltak, állataik számára 1-1 szekér szénát termő rét biztosított takarmányt. Mindezek mellett 665 kapás szőlőterület bortermése után fizettek heteddézsmát földesuruknak. Az 1771. évi urbárium szerint a házas zsellérek 18 napi robot szolgálattal tartoztak, melyet 1776 után pénzért (1 napi robot = 10 krajcár) megválthattak. Fizetni kellett még a földesúrnak házhelyenként 1 forint füstpénzt, szüretkor pedig a majorsági szőlőben 3 nap munkát kellett végezni. Gabonatermő szántóföldeket a szomszédos Balpüspöki és Vécs-Felfalu pusztákon béreltek a lakosok.

A művelési ágak közül legjelentősebb a szőlőművelés és a dohánytermesztés volt, mellette a len- és a kendertermesztés az említésre méltó. Szőlőművelés folyt a földesúri majorságban, a falu lakói pedig az Öreghegyben, az Alsó-, Közép-, Felső- és Újhegyben, továbbá a Magyalosban lévő szőlőföldeket művelték. 1789-ben a falu határában 190 kh 1543 négyszögöl szőlőterület volt, 1841-ben már 324 kh 1227 négyszögölre növekedett nagysága. Az 1880-as évek második felében a filoxéra elpusztította az itteni szőlőültetvényeket is, az újratelepítés az 1920-as évekre történt meg.

A dohány termesztése a falu betelepítését követően kezdődött. A dohányföldek nagy része a Feldebrőre vezető út mellett voltak, de a falutól nyugati irányban is volt jelentős dohánytermő terület. 1841-ben a település határában a dohánnyal beültetett földek nagysága meghaladta 84 katasztrális holdat. 1846-ban az úrbéri szerződés szerint az aldebrőiek úrbéri tartozásaikat dohánnyal váltották meg: 80 mázsa dohányt tartoztak adni 62 hold majorsági és 12 hold irtásföld béreként.

A jobbágyfelszabadítást követően 1860-ban született bírósági ítélet a birtokelkülönözés és tagosítás ügyében, mely szerint minden 8 zsellérházból álló telek részére 10 kishold legelőt adtak, a volt zselléreknek juttattak 90 katasztrális hold szántót, 180 katasztrális hold rétet és 9 katasztrális hold irtásföldet. Az uradalom birtokában maradt 51 katasztrális hold majorsági szántó, 110 katasztrális hold rét, 330 katasztrális hold szőlő, a Csal nevű uradalmi fácános, a Csali várnak hívott majorsági parlag és annak környékén lévő szántó.

A 20. század első harmadára a dohánytermő terület nagysága jelentősen csökkent, 1938-ban már csak 26 katasztrális holdat tett ki. Ekkor viszont megnövekedett a szántóföldi kultúrában a gabonafélék és a kukorica aránya, jelentős volt a takarmánynövények, valamint a burgonya és hüvelyes növények (borsó, lencse) területe.

A település határának művelési ágak szerinti megoszlása 1866 és 1935 között a következőképpen változott:

A földbirtokok területe művelési ágak szerint (katasztrális holdban)

Év

Összes terület

Szántóföld

Kert

Rét

Szőlő

Legelő

Erdő

Nádas

Nem termő terület

1866

1857

564

166

320

289

317

1897

3586

2366

93

210

54

516

235

–

112

1935

3648

2451

159

161

152

328

239

–

158

A gazdaságok száma 1897-ben 296, 1935-ben 862 volt. Birtoknagyság szerinti megoszlásuk az 1935-ben készített statisztika szerint: 1000 kh fölötti birtokból egy volt, 200–500 kh és 100–200 kh közötti területtel egy-egy fő rendelkezett. 50 és 100 kh birtoknagysága 2 főnek volt, 10–20 kh közötti területet 9 személy birtokolt. Az 5–10 kh területűek száma 67 volt, 1–5 kh nagyságú területe 490 birtokosnak volt. 1 kh alatti birtoknagysága 291 főnek volt, közülük 57 szántófölddel nem rendelkezett.

Az állattartás a településen kezdetben leginkább a saját ellátásra és igaerő biztosítására szolgált: 1751–1752-ben 17 fejős tehenet, 4 tinót és 3 hámos lovat írtak össze. 1845–1846-ban pedig 710 szarvasmarha, 241 ló és 218 sertés tartását tüntették fel az összeírásban. A 19. század végéig a juhtenyésztés dominált, ami az 1940-es évekre szinte teljesen megszűnt. Az állatállomány változásai 1897 és 1935 között a következőképpen alakult:

Állatállomány (darabszámban)

1897

1925

1935
Szarvasmarha

651

365

487
Ló

446

334

318
Sertés

570

442

655
Juh

2392

–
Baromfi

4099
Méhcsaládok

83

A 20. század közepéig a falvakban ipari jellegű tevékenység az ott letelepedett, egy-egy nagyobb, vagy speciális szaktudást igénylő mesterség képviselőjéhez kapcsolható. A falu betelepítését követően téglakemence, más elnevezéssel „téglaház” működött a faluban, mint korai ipari vállalkozás, mely a német lakosság telepítési szerződése szerinti téglából való házépítéséhez biztosította az alapanyagot. Ugyancsak ebben a téglaégető kemencében égették a templom építéséhez szükséges téglákat is. 1783-ban az első katonai felmérés térképén a téglakemencét még feltüntették, bár működésére több adat jelenleg nem ismert.

1906-ban 20 iparost számláltak a településen, 2 kovács, 2 asztalos, 2 kerékgyártó, 2 szabó 2 mészáros, 4 kádár, 1 csizmadia, 3 takács 1 ács és 1 kőműves került összeírásra. 1923-ban iparosként 6 kovács, közülük egy kerékgyártó is, 1 kerékgyártó, 2 kádár, 2 asztalos, 2 ács, 1 kőműves, 1 cementáru készítő, 1 beton- és cserépgyártó, 1 csizmadia, 4 cipész, 1 szabó, 2 mészáros (egyikük hentes és marhakereskedő is) segítette a helyben élők ellátását. A mezőgazdasági munkákban 4 cséplőgép tulajdonos működött vállalkozóként.

1906-ban 2 kereskedő élt a faluban. 1923-ban egyetlen kocsmáros és boltos képviselte a faluban a kereskedelemmel foglalkozókat. 1925-ben már 2 vegyeskereskedés működött a faluban. 1935-ben 2 korcsmát, 2 hangya kereskedést és 2 szatócs kereskedést írtak össze. 1900-től működött a településen az Aldebrői Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Lakói saját piac híján Kál piacát vették igénybe.

1920-ban alakult meg az Aldebrői Hitelszövetkezet a helyi hitelélet segítésére.