Árpád-kor

A (Nagy) Csörsz-ároktól délre fekvő Tenk egyszerre volt szerencsés és kevésbé szerencsés helyzetben amiatt, hogy közel feküdt a megye egyik főútvonalához. Érintette/érinthette a hadak járása, ugyanakkor gazdasági szempontból előnyére vált a kereskedelmi útvonal.

Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történések bizonyos mozzanatai a falu környékén zajlottak, vagy közvetlenül is befolyással lehettek az itteni lakosság életére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

1091-ben portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Tenk területén fekvő Árpád-kori települést is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a települést, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar sereg felderítése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, köztük Tenk is.

1280-ban a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Tenk a kunok felvonulási útvonalától nem messze volt, elképzelhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul. Az is elképzelhető, hogy a szomszéd település, Erdőtelek határában eltemetett kun harcos ennek az 1280. évi portyának volt az egyik résztvevője, aki valami okból ennél a falunál lelte halálát, s társai itt temették el.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük, az útjukba eső települések szerencséjére, több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek. Ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Tenk is a portya útvonalában volt, elképzelhető, hogy a mongolok felprédálták.

1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregével a nagy hadiúton vonult kelet felé, délről elhaladva Tenk mellett, majd délkeletnek fordulva, Poroszlónál kelt át a Tiszán, a Borsák tiszántúli területeire.

Török hódoltság

1548-ban a falu desertaként szerepel a dézsmajegyzékben. 1549-ben a török pusztítás következtében továbbra is néptelen a település. 1553-54-ben újratelepült, majd újabb pusztítás hatására a 17. század végéig nem népesült be, ezt követően sem lakják telkes jobbágyok (önálló községként 1947-től létezik).

Rákóczi-szabadságharc

A szabadságharc alatt, – a 18. században – nem lakják telkes jobbágyok. Így települési esemény itt nem ismert.

1848-49-es szabadságharc

Egy-két esemény érintette Tenk-pusztát a szabadságharc alatt. 1849. március 18-án Braun alezredes, Jablonowski császári vezérőrnagy utasítására Tenk-pusztára vonult.

1849. március 20-án Ramberg azt jelentette, hogy reméli – többek között Tenket is –másnapig tartani tudja.

Március 21-én Braun alezredes jelentette Jablonowski császári vezérőrnagynak, hogy Tenknél (és Besenyőnél) is ellenséges (magyar) járőröket láttak.

Az I. világháború hősi halottai

A település anyakönyvileg Erdőtelekhez tartozott, azonban az erdőtelki halotti anyakönyvben a hősi halottak bejegyzésénél az anyakönyvvezető nem tüntette fel az elesettek lakhelyét, emiatt a tenki illetőségűek is az erdőtelki áldozatok között találhatók.

A II. világháború áldozatai

 

 
Csontos János Kozik Sándor Szabó István
Domán István Liplinczki Sándor Szalmási Kálmán
Hajnal József Majoros József Török Ferenc
Kalóczkai Kálmán Nagy László Varga József
Komlósi Kálmán Nagy Péter Vass József
Koncsik Lajos Nováki István Vass Márton
Kovács László Rédei Benjámin Vígh Sándor
Kovács Pál Slakta József Vígh Sándor
Vizkeleti Lajos