Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

Tarnabod területe minden bizonnyal a hevesi királyi udvarházhoz tartozott, szolgáltatásait oda teljesítette, magának a településnek a kialakulása is a 11-12. századra tehető.

1071-ben a fiatal magyar államban – 33 éven belül – az ötödik trónviszály kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon erre vonult hadával. (Tarnabodnak a megléte ez időben még bizonytalan.) 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Tarnabodot feltételesen vehetjük a támadók útjába kerülő településnek, amennyiben a 11. század vége felé már létezett. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Tarnabod területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a magyarok Pest alatti táborának felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá)

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak. Ez az a hadi esemény, mely már érinthette Tarnabodot, mert a falu létezett.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Tarnabod mellett is elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Tarnabod területe ezen az útvonalon fekszik, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Tarnabod mellett a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztultak az itteni települések, Tarnabod is.

Az Árpád-kor utolsó éveit és a 14. század első két évtizedét hadtörténeti szempontból a királyi hatalom és a tartományurak közti küzdelem jellemzi, amely során Tarnabod vidéke a jelentős utak közelsége miatt időnként a hadak felvonulásának terepe volt (pl. 1294-ben, amikor III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen), de a csatározások főhadszínterei ettől jóval távolabb húzódtak.

Török hódoltság

1552-ben a törökök felégették, 1554-ben kezdett újra benépesülni, de ezután újabb pusztulás következhetett be a település életében, mert 1564-ben benépesült falunak nevezi egy összeírás. 1685 körül – a végrehajtók által beszedett adók miatt – a lakosok elhagyták falujukat. Az újranépesülés 1696-ra történt meg.

Rákóczi-szabadságharc

Miután a település a Heves-Eger közötti fontos út mentén feküdt feltételezhető, hogy részese volt az eseményeknek, a labanc-rác pusztításoknak és a harcok kísérőjeként fejét felütő pestisnek. A szabadságharc végeztével új, birtoktalan lakók kerültek a településre.

1848-49-es szabadságharc

A faluból 1848-ban 46 nemzetőrt soroztak be.

Fazekas Lajos 1849. február 28-ával kapcsolatban március 1-én jelentette Repetzky Ferenc kormánybiztosnak, hogy a császáriak Besenyőre út nélkül akartak menni (nem a meglévő úton), de a posványos réten ágyúik süllyedni kezdtek, ezért visszavonultak előbbi helyükre, Erdőtelekre. A falut a legkíméletlenebbül kirabolták, Tarnaboddal együtt.

Az I. világháború hősi halottai

Ács Ferenc Kalicz Kálmán Nagy L. Mihály
Ács János Kassa István Nyizsnyánszki Gábor
Bencze János Koczka István Pető István
Bencsik József Koczka János Pető János
Bencsik Kristóf Koczka Márton Pető Ferenc
Besenyei Mihály Kovács István Ragovics János
Bognár János Klemencz János Rajzinger Miklós
Burom János Krisztián Jakab Sike András
Ficzere István Lövei István Sike Áron
Gazsó Gyula Lövei József Simon Kálmán
Gazsó István Lövei Kristóf Szarvas Mihály
Gazsó Mihály Magyar József Szegedi Márton
Gyarmati István Máté János Szekeres Imre
Gyarmati János Molnár Pál Tóth János
Harangi István Molnár Sándor Veres András
Harangi János Nagy János Verner Mihály
Heidrich János Nagy József Zsákai János
Jáger Kristóf

A II. világháború áldozatai

 

 
Boros József Kovács István Pető Ferenc
Burom János Nagy András Ragovics András
Farkas Sándor Nagy Imre Sike István
Ficsó Rudolf Nagy István Sike Kristóf
Gazsó Kristóf Nagy József Pál Simon Ferenc
Baranyi János Nagy Sándor Somodi Imre
Kakas János Parlenka István Szekeres András
Kulka Alajos Pető József Zöldi Sándor
Kassai József Pető József Ferenc Zsákai János
Koczka Ferenc