Árpád-kor
Szihalom a mai dél-hevesi térség települései között azon kevesek egyike, ahol már a korai Árpád-korban vár állott. A százdi apátság 1067-ben kelt alapítólevele alapján elmondhatjuk, hogy az említett esztendőig a vár bizonyosan uralkodói kézben volt, ezt követően az apátság, majd az egri püspökség birtokát képezte. Ez a tény egyben feltételezi a vár jelentőségének fokozatos csökkenését, és elképzelhető, hogy a tatárjárás idején pusztán csak birtokközpontként funkcionált, erődítményként nem jelentett komoly akadályt az ostromhoz is értő mongoloknak.
A vár védelmét – legalább részben – besenyők láthatták el az első Árpádok alatt, amelyről szintén tanúskodik a fentebb említett oklevél. 1067-ben 10 besenyő lovas szolga (tulajdonképpen könnyűlovas katona) is élt a településen, a falu határának egyes pontjai pedig szintén e népelem jelenlétéről tanúskodnak: besenyők kútja, besenyők sírjai (…ad sepulturas Bissenorum).
Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére.
Szihalom eleinte katonai jellegű falu lehetett, mivel a besenyők a 10-11. század során katonai segédnépként szerepelnek a magyar királyság területén. Uralkodóink – a székelyekhez hasonlóan – elsősorban felderítésre, portyázásra használták a besenyő könnyűlovasokat, pl. I. András (1046-1060) sikerrel alkalmazta őket a Magyarországra törő III. Henrik császár csapatai ellen. Másrészt, a várakban szolgálók feladata volt a Poroszló–Eger útvonal egy adott szakaszának ellenőrzése, az út karban tartása és a vár ellátása. Később, a vár és a falu egyházi kézbe kerülésével a besenyők hadi szolgálatai háttérbe szorulhattak, a kereszténységet felvéve gyorsan asszimilálódtak a középkori magyarságba.
Pálóczi Horváth András a Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon (in: Zúduló sasok. Új honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és a Mezőföldön) című tanulmányában feltételezi, hogy a hevesi és kelet-borsodi (köztük a szihalmi) népesség, még az első, Taksony fejedelem idején, a krónikákban Thonuzoba, besenyő előkelő nevével fémjelzett 10. századi beköltözéssel került hazánkba. Később Géza fejedelem (973-997) és I. (Szent) István (997-1000/1001-1038) alatt folytatódik a beáramlás. Uralkodóink ezeket a besenyő csoportokat a többi segédnéphez hasonlóan királyi udvarhelyek és ispáni várak környékére telepítik.
Az államban betöltött helyzetük jobb megértéséhez figyeljük meg, hogyan ábrázolja a besenyők magyarországi jogállását Pálóczi Horváth András:
„A besenyők jogairól és kötelezettségeiről a betelepedéshez közeli időkből nincsenek adataink, XIII-XIV. századi oklevelekből próbálunk visszakövetkeztetni. Nyilvánvaló, hogy a magyar fejedelem vagy a király környezetében élő előkelő besenyők, a hadifogolyként Magyarországra hurcolt szolganépek és a vendégként befogadott besenyő csoportok más-más jogállással rendelkeztek. A királyi birtokokon letelepített, kollektív szabadságot (libertas Bissenorum) élvező besenyők katonai szolgálattal tartoztak a királynak, és közvetlenül a nádor fennhatósága alá tartoztak. Szabadságjogaik adó- és vámkedvezménnyel jártak. Saját főembereik (comes) irányították a magyar harcos jobbágyokhoz (miles) hasonló katonáskodó réteget és a közrendű besenyőket. A XIII. századtól kezdve a katonáskodó réteg tagjai igyekeztek nemesi jogokra és magánbirtokokra szert tenni, egyesek bekerültek az országos nemesek sorába, a közrendűek közül pedig sokan szolgasorba süllyedtek.” (Zúduló sasok, 16.)
1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Szihalom területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A katonai szolgálatra kötelezett férfiak ekkor minden bizonnyal vagy a földvárban, vagy I. (Szent) László (1077-1095) horvát földön hódító, a kun betörés hírére hazainduló seregében voltak. Mivel a portyázó kunok súlyos vereséget szenvedtek a magyar királytól, aki a fogságba esetteket is kiszabadította, a rablott zsákmánnyal együtt, a veszteségeket elhanyagolhatónak tekinthetjük.
A következő eseménysor az előzőnél sokkal mélyebb nyomot hagyott Szihalom területén. Az 1241-1242. évi tatárjárás során a mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előörs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatti magyar tábor felderítése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá, de a menekülő Tomaj nembeli Dénes nádor még ennél is sebesebben nyargalt, átlagosan 125 km-t tett meg naponta)
A muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Így jártak a Szihalom területén fekvő települések is. A mongol pusztítás sikerét nagyban elősegítette a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak. Szihalom várának eljelentéktelenedését tükrözheti az a tény, hogy a mongoloknak nem tudott hathatósan ellenállni, az okleveles emlékanyagban nincs erről információnk.
1278-1281 között IV. (Kun) László (1278-1290) és András egri püspök viszálya, valamint az őket sújtó rendelkezések miatt fellázadó kunok támadása pusztította a környéket. A település feltételezhetően részese lehetett a viszály eseményeinek.
1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Szihalom is a portya útvonalában volt, elképzelhető, hogy a mongolok felprédálták.
Szihalom a török hódoltság idején
A török 1544-ben már eléri Szihalmot is (de még nem uralta teljesen a vidéket). Az 1548-as török adóösszeírásban a falu már szerepel, melyet megerősít az 1550-es összeírás is. 1552-ben, Eger ostromakor a törökök felégették (a falu északkeleti részén öt ház maradt meg, mely területet azóta is, „Öt-ház” néven ismerik). 1554-ben a füleki pasa pusztította el, 1566-ban a tatárok égették fel, elhurcoltak két lakost, három meghalt. 1596-ban ismét népes. A 17. század közepén Rézmán basa az egri vár tartozékaként használta a falu határában az un. Basarétet. Szihalom 1699-ben is pusztán állt.
Szihalom a Rákóczi-szabadságharc idején
A falu népe a török harcokat követően is néptelen, a Rákóczi szabadságharcot követő években lett csak népes. 1706 novemberének első két napján Rákóczi fejedelem a pusztafaluban táborozott, innen figyelte a labancok mozgását.
Szihalom 1848-49-ben
1849. március 1-én – az egerfarmosi ágyúcsata kapcsán – délután Máriássynak jelentés érkezett, hogy Szihalom felől a császári csapatok közelednek. A megkezdődött harc késő délután ágyúcsatában végződött. Az ellenség a Szihalom, Besenyő, Tárkány vonalon állt fel. Krasznai Péter volt 1848/49-es kemecsei honvéd altiszt, – aki Egerben volt joghallgató -, „Naplójegyzetei”-ben azt írta, „Még a Kápolnától visszavonuló seregnek utócsapatja alig érkezett be a többi seregrészekhez, amidőn Szihalom felől nagyszámú lovasság (osztrák) törtetett elő. Mire az utócsapatból kivált egy divízió Vilmos huszár, egy divízió Vürtenberg huszár és a jóval nagyobb számú ellenséges lovasságot megrohanta, alig néhány percnyi vagdalkózás után szétszórták őket, mintegy hetvenet levágtak közülük, azalatt egy portyázásból visszajövő Hunyady huszárszázad a menekülő hét ágyúra reácsapva munitiós szekereivel, s legénysége nagy részével elfogta, miben a mi osztályunkhoz tartozó Leel huszárok is segítségükre voltak, ezen összecsapás annál érdekesebb volt, mivel az a magyar tábor előtt igen közel történvén mindannyian legszebben láthattuk.”
1849. március 18-án Görgei megszállta a falut, hogy fedezze a magyar fősereg három hadtestének átkelését Poroszlónál.
Az I. és II. világháború áldozatai Szihalomban
| Albert József | Kiss József | Potencsik András |
| Albert László | Kiss Lajos | Popovics János |
| Antal János | Kiss Márton | Póczos József |
| Antal Joachim | Kiss Pál | Sári Ferenc |
| Antal Miklós | Kiss Richárd | Sári Sándor |
| Antal Pál | Koós István | Simon István |
| Ács István | Koós László | Simon Sándor |
| Ádám László | Koós Pál | Szabó Antal |
| Balogh András | Kovács Imre | Talmács Ambruzs |
| Bernáth István | Kovács István | Tóth Antal |
| Boda Ambrúzs | Kovács János | Tóth István |
| Boda Antal | Kovács Joachim | Tóth József |
| Boda Emil | Kovács József | Tóth Sándor |
| Boda József | Kovács Károly | Tuza András |
| Both István | Kovács Miklós | Tuza Ferenc |
| Bregli János | Kovács Pál | Tuza József |
| Csanálosi László | Kovács Sándor | Tuza Lajos |
| Csík László | Kristály Bertalan | Tuza Pál |
| Csík Sándor | Krizsai József | Urbán Sándor |
| Dobos András | Kürti Gáspár | Varga Antal |
| Erdős László | Kürti József | Varga József |
| Farkas Imre | Majoros Miklós | Venesz János |
| Farkas János | Mák János | Veres Miklós |
| Farkas Pál | Mengyi Sádor | Vincze István |
| Ferencz Ádám | Mihály Antal | Vincze Joachim |
| Ferencz János | Mihály Joachim | Vincze József |
| Gál János | Mihály József | Vincze Pál |
| Gerecz Miklós | Mihály Miklós | Vona János |
| Joó József | Mihály Sándor | Zelei József |
| Kapus László | Molnár Antal | Zelei Miklós |
| Katkó Lajos | Molnár Barnabás | Kovács Antal |
| Katkó Lajosné | Molnár Mihály | Fekete István |
| Katkó Sándor | Nagy József | Frank Irén |
| Kálmán Bertalan | Nagy Mihály | Steinfeld Aranka |
| Kiss Antal | Papp Balázs | Braun Ármin |
| Kiss Joachim | Pálfalvi Antal |