Árpád-kor

Munkánkban a vizsgált települések vélhető keletkezési idejét figyelembe vettük. Ezen túlmenően figyelembe vettük, hogy az adott települések jelentős része területileg nem volt kontinuus (folyamatosan egy helyen), ill. nem volt folyamatosan lakott.

Az államszervezés és a kereszténység felvételének időszakában Nagyút, a régió többi falujához hasonlóan, kimaradt azokból a megrázkódtatásokból, amelyeket a lázadó törzsfők leverése jelentett. Aba Sámuel bölcs előrelátással István mellé állt ezekben a harcokban, amelynek köszönhetően az uralma alatt álló területek békében élhették mindennapjaikat. Ismereteink szerint az első trónviszályok sem érintették a területet közvetlenül, annak ellenére, hogy maga Aba Sámuel is az Orseolo Péterrel a királyságért folytatott harc áldozata lett 1046-ban. Nagyút első ismert birtokosa az Aba nemzetség volt.

Nagyút a Pest irányából kelet, észak-kelet felé vezető hadiút (királyi út; via regis) mentén helyezkedett el, ami békében kifejezetten előnyös volt, mert a települést bekapcsolta az ország gazdasági vérkeringésébe, háborús időkben viszont jelentősen megnövelte a falu pusztulásának kockázatát.

A tárgyalt időszak nemzedékeken keresztül vissza-visszatérő momentuma volt a lakosság számára a halicsi hadjáratokra a királyi/hadi úton vonuló magyar seregek látványa, illetve a győzelemmel, vagy vesztesen, megfogyatkozva hazatérők képe.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nagyon valószínű, hogy a pusztítás ezt az Árpád-kori települést is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kun haderőn, megsemmisítő győzelmet aratott, visszaszerezve ezzel a rablott zsákmány nagy részét, s kiszabadítva a foglyul ejtetteket. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a települést, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, az előzőekben már említett, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait 1241. március 12-én megfutamították a Vereckei-hágónál. Ekkor még minden bizonnyal elhanyagolható volt a pusztítás mértéke, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és IV. Béla Pest alatt táborozó seregének kikémlelése volt az elsődleges feladata.

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Mivel közvetlenül a hadi út mellett feküdt, Nagyútnak sem volt esélye a megmenekülésre.

1280-ban a helyzetükkel elégedetlen, bajaik fő okát az egyházban látó kunok fellázadtak, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg az abádi réven átkelve megtámadták és kifosztották, megrongálták a kompolti bencés monostort is. A falu is elszenvedhetett kisebb-nagyobb károkat, de ezek mértékéről nincs hitelt érdemlő információnk.

1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ez volt az ún. második tatárjárás). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod, Hevesújvár adta. Mivel Nagyút közvetlenül a hadi út mentén helyezkedett el, nem a Tisza kiöntései és egyéb vízfolyások által védett mélyebb régióban, ezért nem alaptalan az a feltételezés, hogy ekkor is súlyos károk érték.

A település Árpád-kori hadtörténetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a 11-12. század békésebb időszakát a 13. század jelentős anyagi és emberáldozatokat követelő ellenséges támadásainak korszaka követte.

Török hódoltság

1549-ben a törökök elpusztították, de a 16. századra benépesült. A török kiűzésével kapcsolatosan 1682-ben teljesen néptelenné vált, a török-tatár hadak újra elpusztították. Az ez évből származó összeírás szerint a kőtemplom elpusztult. Nagyút csak 1946-tól lett újra lakott.

Rákóczi-szabadságharc

Miután Nagyút 1946-tól lett újra lakott, így a Rákóczi-féle szabadságharc idején a települési esemény itt nem volt.

1848-49-es szabadságharc

A török idők vége felé (1682) elpusztult és csak 1946-tól újra lakott településhez, 1848-49-ben esemény nem köthető.

Az I. világháború idején a település anyakönyvileg Kálhoz tartozott, azonban a káli halotti anyakönyvben a hősi halottak bejegyzésénél az anyakönyvvezető nem tüntette fel az elesettek lakhelyét, emiatt a nagyúti illetőségűek is a káli áldozatok között találhatók.

A II. világháború áldozatai

 

 
Balogh György Hodai László Nagy Sándor
Bencze György Jakab László Pocsai György
Csintalan Géza Kerék János Ratkai Pál
Deme János Kocsmár János Rum István
Farkas Endre Kollár Béla Sipos Frigyes
Fodor István Kolozsi István Smider György
Fodor Miklós Kovács Béla Tóth József
Gonda János Kovács István Vojvoda János
Guti János Kovács József Veigler Mihály
Hajszik István Kovács Márton