Árpád-kori hadtörténeti események
Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. Mivel a település nevének etimológiája arra utal, hogy kémlelő, hírszerző feladatokat ellátó népesség lakta, nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy háborús időkben a falu férfilakossága vagy a közeli várakban, vagy az uralkodó seregében szolgált, funkciójának megfelelően.
1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, így a Kömlő területén élők a tél végén az üldözőt és üldözöttet egyaránt láthatták abban az esetben, ha a 14. században meglévő, Hevesről-Poroszlóra menő út már létezett a 11. században is. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).
1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Kömlőt is (akkori helyén) elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.
A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette Kömlőt, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi/hadi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése volt az elsődleges feladata. A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.
1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, március első napjaiban pedig Isaszegnél nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Így biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, ezzel együtt pedig elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.
1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Kömlő ezen az útvonalon fekszik, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul.
Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhébb, de nedves időjárás miatt a folyók, patakok és egyéb vízfelületek által szabdalt területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Ha Kömlő is a portya útvonalában volt, ezen túlmenően védelmi szolgáltató-falu jellege (neve alapján kémlők, kémlelők, hírszerzők települése) miatt is elképzelhető, hogy a rossz időjárás ellenére felprédálták.
1294-ben III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen. Joggal feltételezhető, hogy seregének egy része, vagy akár egésze Kömlőn áthaladva, a korábban már említett Poroszlónál kelt át a Tiszán, mivel a Borsák bihari fészke erről volt a leggyorsabban elérhető, s innen lehetett legkönnyebben eljutni a váradi püspökségbe és a lázadók által ostromlott Feneshez.
Török hódoltság
A falu 1549 előtt elnéptelenedett (az 1548-as dézsmajegyzékben még szerepel), de a lakosság ez évben visszatért és a 16. század végéig a település lakott volt. 1576-ban pl. a szomszéd települések közül a legnépesebb, ám 1579-re jelentősen lecsökkent a népességszám. Kömlő a 17. század elején elpusztult és puszta maradt 1770-ig.
A török hódoltság időszakában Kömlő 1592-től Rákóczi birtok.
Rákóczi-szabadságharc
A Rákóczi-féle szabadságharc alatt – 1703-11 – a település néptelen/puszta. A puszta 1707-től az Egri Püspökség tulajdona.
1848-49-es szabadságharc idején
1848-ban a nemzeti őrseregbe besorozottak létszáma Kömlőről 118 fő volt.
1849. március 18-án Ramberg császári altábornagy csapatai tartják megszállva Kömlőt.
Március 19-én Poeltenberg Ernő a magyar VII. hadtest hadosztályparancsnoka jelentette, hogy a beérkezett hírek szerint március 18-án Hevesről ellenséges lovasság és gyalogság érkezett Besenyőre, ill. az ellenség Kömlőn, Átányon és Hevesen is jelen van.
|
Az I. világháború kömlői hősi katonái
|
||
| Ács Zsigmond | Kádár Sámuel | Ördög Sámuel |
| Bakos Lajos | Kádár Zsigmond | Pádár András |
| Balyi János | Kakuk János | Pádár Ferenc |
| Balyi József | Kasza János | Pádár Péter |
| Bari József | Kiss Bernát | Pádár Sándor |
| Bari Lajos | Kiss János | Papp János |
| Bartus Joakim | Kiss Joakim | Rácz Gábor |
| Berta András | Kiss Sándor | Rácz János |
| Berta József | Kobolák Ernő | Rácz Miklós |
| Bolya Ferenc | Kobolák Joakim | Rutner Pál |
| Bolya Miklós | Kobolák Mihály | Sipos Imre |
| Csáti András | Kovács Ferenc | Szabados Kálmán |
| Csáti Joakim | Kovács János | Szabó Joakim |
| Csató Pál | Kovács József | Szabó Miklós |
| Cseh András | Körömi József | Szászi András |
| Cseh Dávid | Lovász Sándor | Szécsi András |
| Cseh Joakim | Magyar Albert | Szécsi Imre |
| Cseh József | Magyar András | Szécsi Joakim |
| Cseh Vendel | Magyar István | Szécsi József |
| Csontos Antal | Molnár András | Szőke András |
| Deák Miklós | Molnár Ferenc | Tóth Áron |
| Domán András | Nagy Ágoston | Tóth Ferenc |
| Dul Gábor | Nagy Antal | Tóth Ignác |
| Farkas Jenő | Nagy Gábor | Tóth János |
| Ferenczi Sándor | Nagy István | Tóth János |
| Ficsór Mihály | Nagy Mátyás | Tóth János |
| Halkó András | Nagy Miklós | Törőcsik Ferenc |
| Himer Bernát | Nagy Sándor | Törőcsik János |
| Jakab József | Németh Albert | Varga János |
| Juhász Sándor | Németh Ferenc | Vasas István |
| Kácsor Gábor | Németh József | Vass Ernő |
| Kácsor János | Németi Viktor | Vass Gábor |
| Kácsor János | Neufeld Antal | Vass János |
| Kácsor Joakim | Nyiri Imre | Veisz Imre |
| Kádár András | Oláh Ferenc | Veréb Ernő |
| Kádár Joakim | Ördög András | Zsolyomi József |
|
A II. világháború kömlői áldozatai
|
||
| Ambrus Bernát | Kiss Bernát | Neufeld Zsigmond |
| Angyal János | Kiss Joachim | Oláh János |
| Bartus Lajos | Kiss József | Ördög József |
| Besenyei István | Kiss V. Béla | Pádár Dávid |
| Besenyei János | Kiss V. József | Pádár Illés |
| Besenyei Lajos | Kobolák Ernő | Pádár József |
| Bollók György | Kovács Lajos | Petrik Mihály |
| Bollók János | Körömi Ferenc | Pintér József |
| Csáti Jenő | Madarász János | Rácz Miklós |
| Csáti Miklós | Molnár János | Sebestyén János |
| Csáti Sándor | Nagy Imre | Sipos Bernát |
| Cseh Joachim | Nagy István | Szécsi Áron |
| Garancz János | Nagy István id. | Szécsi István |
| Halavács Imre (külön síremléken) | Nagy Jenő | Szécsi János |
| Hudák István | Nagy József | Szécsi Zsigmond |
| Kácsor Béla | Nagy József id. | Tokaji Zsigmond |
| Kádár Miklós | Nagy Lajos | Tóth Imre |
| Kasza Joachim | Nagy Mihály | Tóth József |
| Kelemen Joachim | Nagy P. András | Tóth Lajos |
| Kelemen József | Németh Elemér | Vasas Antal |
| Kis István | Neufeld Jenő | Veréb Albin |
| Kis Pál | Neufeld Sándor | Villangó Bernát |
| Kiss Béla | ||