Árpád-kor
Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu létére, más esetekben pedig ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.
Az I. (Szent) István halálát (1038) követő időszakot szokás a trónviszályok korának is nevezni. Alig több mint három évtizeddel első királyunk halála után, 1071-ben már az ötödik trónharc teszi próbára a fiatal magyar állam erejét. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és unokatestvére, Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől Körét érintve, Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László herceg (a későbbi Szent László király) csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, hogy utolérje, és döntő csatára kényszerítse unokatestvéreit. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál döntő győzelmet aratott Salamon felett, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077). Köre minden bizonnyal átélte a hadak vonulását.
1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Köre mai területén fekvő Árpád-kori településeket (Lovásztelek, Hajóuta, Szélespókere, Türügy?) is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész, jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.
1241-ben az Árpád-kori magyar állam legsúlyosabb katasztrófáját szenvedi el a köztudatban tatárjárásként élő támadás során. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése és a Pest alatt gyülekező magyar had erejének kikémlelése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá.)
A második átvonulás már jóval jelentősebb veszteségeket okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott számára a kifejezetten kedvező időjárás, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra (Rogerius magister, a tatárjárás szemtanúja és elszenvedője, „szerfölött nagy hőség”-ről ír), melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így a mai Kisköre és a mai területén fekvők is.
1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányába nyomult előre, Körétől távol haladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érkezett Isaszeghez, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy IV. Béla szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.
1280-ban, az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve, megtámadták, kifosztották és megrongálták a kompolti bencés monostort. Bár Köre a feltételezett felvonulási útvonalon volt, a környékbeli falvakhoz hasonlóan nem tudjuk, hogy a kun csapat feldúlta-e a területet, vagy érintetlenül hagyta.
Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi enyhe és nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. A korábban említett kun portyához hasonlóan, régészeti és írott források hiányában itt sem ismerjük a település sorsát.
Török hódoltság
1683-ban – miután a Bécs ostromára induló törökök és a velük együtt lévő tatárok átvonultak ezen a részen – elnéptelenedett a falu, és csak 1690-93 között népesült be újra.
Rákóczi-szabadságharc
Az 1705-6. évi labanc portyázás elpusztította a települést, lakói Borsodba menekültek. A falu hét évig lakatlan volt.
1848-49-es szabadságharc
A faluban 59 nemzetőrt soroztak be a szabadságharcba.
|
Az I. világháború kiskörei hősi katonái
|
||
| Barta István | Molnár György | Schulcz Jakab |
| Bódi Ferenc | Molnár József | Sebők István |
| Bódi László | Nagy András | Sebők József |
| Bodor Ignác | Nagy Ferenc | Simon István |
| Bozó Bálint | Nagy István | Simon Orbán |
| Bozsó István | Nagy János | Sipos Dezső |
| Burai Ferenc | Nagy Lajos | Sipos József |
| Czank János | Nagy Z. András | Sipos József |
| Czank József | Nagyidai János | Sipos Zs. József |
| Cseh István | Németh József | Sipos Zsigmond |
| Cseh József | Novotni Lajos | Sőtér József |
| Csernei József | Oláh Béla | Sürü Mihály |
| Csutor István | Oláh Ferenc | Szabó János |
| Csutor Zsigmond | Oláh Ferenc | Szántó Bálint |
| Domán István | Oláh Imre | Szántó Károly |
| Erős Pál | Oláh István | Szántó Károly |
| Fehér János | Oláh István | Szántó Sámuel |
| Fehér János | Oláh József | Szlovencsák Gyula |
| Fejes Ferenc | Oláh Sándor | Szöllösi Pál |
| Gál Imre | Páldi Jeremiás | Sztrehó András |
| Gál János | Pataki Sándor | Tolnai Ferenc |
| Gyetvai József | Patkó András | Tolnai Ferenc |
| Himer János | Patkó Bálint | Tolnai István |
| Horváth István | Patkó Benjamin | Tolnai János |
| Horváth János | Patkó Ferenc | Tolnai Kálmán |
| Horváth József | Patkó Gusztáv | Tolnai Károly |
| Horváth Orbán | Patkó István | Tomán Lajos |
| Horváth Sándor | Patkó István | Tóth András |
| Juhász Ferenc | Patkó János | Tóth István |
| Juhász János | Patkó Mihály | Tóth István |
| Juhász József | Patkó Miklós | Török Lajos |
| Juhász Károly | Patkó R. János | Turcsák József |
| Kalicz Zsigmond | Patkó Sándor | Turcsák József |
| Kálmán Sándor | Pelyhe József | Várkonyi János |
| Keleti Zoltán | Penti Ferenc | Vécsi Sándor |
| Kónya József | Petrik Pál | Veidner Antal |
| Kovács Imre | Pócs Ferenc | Vereb Menyhért |
| Krupa István | Pruzsinszki Ignác | Vincze András |
| Lestár Károly | Pruzsinszki Pál | Vizkeleti Albert |
| Magyar Ferenc | Pusoma Béla | Vizkeleti István |
| Magyar Károly | Pusoma Sándor | Vona János |
| Máté István | Rózsa Lajos | Zsólyomi János |
|
A II. világháború kiskörei áldozatai
|
||
| Agócs János | Lólé Tivadar | Puzsoma Albert |
| Árvai János | Magyar Béla | Puzsoma Kálmán |
| Bagi Géza | Magyar Illés | Puzsoma Tivadar |
| Balyi József | Magyar István | Rab László |
| Bártfai István | Maka Lajos | Réti István |
| Berecz István | Marsi Illés | Réti János |
| Berencsi Pál | Mezei László | Sas Orbán |
| Bessenyei Béla | Molnár István | Schwartz Istvánné |
| Birk Péter | Molnár Lajos | Schwartz Sándor |
| Bódi István | Nagy Ignác | Sehlésinger Ibolya |
| Bódi János | Nagy Ignácné | Sehlésinger Lenke |
| Bódi Károly | Nagy István | Sehlésinger Margit |
| Bódi Pál | Nagy Mihály | Sehlésinger Salamonné |
| Bódi Sándor | Nagy Orbán | Sehlésinger Sándor |
| Braun Mariellé | Nagy Pál | Simon József |
| Csikós István | Nagy Sándor | Sipos János |
| Gál János | Németh András | Sipos János |
| Godó Rudolf | Németh Ferenc | Stein Efraim Frigyes |
| Göd János | Németh József | Stein Frigyesné |
| Grósz Anna | Németh Károly | Steniner Andorné |
| Grósz Dezsőné | Oláh András | Szabó Kálmán |
| Horváth János | Páldi András | Szántó Károly |
| Horváth József | Páldi Béla | Tolnai Boldizsár |
| Horváth Károly | Pap László | Tolnai István |
| Horváth Márk | Patkó András | Tolnai Sándor |
| Horváth Vince | Patkó András | Tóth Ferenc |
| Ipacs József | Patkó András | Tóth István |
| Karnok Sándor | Patkó András | Tóth Zsigmond |
| Klein Ferenc | Patkó János | Varga Benjamin |
| Klein Ferencné | Patkó Sándor | Vereb András |
| Klein Simonné | Pócs Emil | Vereb András |
| Klein Zoltán | Pócs Jenő | Vincze András |
| Kovács István | Pócs József | Vincze András |
| Lólé Márton | Pócs József vitéz | Vincze János |