Árpád-kor

Az Árpád-korból a településhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, de egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu létére, más esetekben pedig ezen történések valamely mozzanata zajlott a tágabb környezetében. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

A mai Erk területén lévő, vagy területük egy részével átnyúló egykori települések (Nyestefölde, Győ) az Árpád-kor első szakaszában a hevesi fejedelmi, majd királyi udvarházhoz tartoztak, szolgáltatásaikat oda teljesítették.

1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves–Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával. Nem zárható ki, hogy Erket is érintették az események.

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi/hadi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás Erk területét is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Erk területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők  üldözése volt az elsődleges feladata.

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar települések elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak, így a mai Erk területén fekvők is (Nyestefölde, Győ).

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Erktől kelet-északkeleti irányban elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza–Körös–Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Erk területe kívül esik a feltételezett felvonulási útvonalon, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt nem hagyott nyomot. Itt jegyezzük meg, hogy ebben az időben a település déli, délkeleti szomszédságában már a kunokkal együtt betelepült jászok szálláshelyei feküdtek.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi/hadi út északi oldalán. Elképzelhető, hogy Erk sértetlenül vészelte át a második mongol inváziót.

Az Árpád-kor utolsó éveiben nem tudunk olyan hadi eseményről, amely a települést közvetve-közvetlenül érintette volna.

Török hódoltság

A mohácsi vész (1526) után a község jelentősen kivette részét a török elleni harcokból és lassan elnéptelenedett. 1550-ben hódolt falu. A 16. században jelentősebb pusztítás nem érte. A török uralom végétől – 1687–1710-ig – a falu néptelen.

Rákóczi-szabadságharc

A Rákóczi-szabadságharc idején a község a kurucok oldalán harcolt. 1709 szeptemberében a falu határában zajlott le a szabadságharc egyik nevezetes csatája, amelyben Bottyán János, Rákóczi generálisa súlyos sebet kapott (de nem ez okozta halálát, hanem pestis). Emlékét egy határrész neve – „Bottyán-szög” – őrzi.

1848-49-es szabadságharc

A település 34 nemzetőrt adott a szabadságharcnak:

Almádi Mihály Kis Bálint
Árva Mátyás Kis Boldizsár
Dudás Balázs Néző Mátyás
Dudás László Péter Bálint
Faragó György Péter Domonkos
Faragó János Péter Lajos
Faragó József Péter László
Faragó Mátyás Somodi András id.
Göntző Jakab Somodi András ifj.
Göntző Jeremiás Somodi György
Göntző Károly Somodi János
Göntző Máté Sötyi Lőrinc
Gulyás József Sötyi Márton
Gulyás Mátyás Szekeres Gergely
Gulyás Vince id. Szekeres János
Gulyás Vince ifj. Szekeres János
Jónás János Tari Jakab

 

     

Az I. világháború erki hősi katonái

 

Almádi Ferenc Göncző János ifj. Péter Károly
André Ferenc Gressai Ferenc Péter Miklós
Antal Sándor Gulyás Antal Pető Ignác
Árva Ferenc Gulyás Béla Pető Ignác
Árva Miklós Gulyás József tizedes Pózsa István
Bagi Lénárt szakaszvezető Guth István Rumi János
Bagi Szilveszter szakaszvezető Honvédek: Somodi János
Bendő János Jónás József Sőti József
Bodonyi Pál Kácsor Mihály Sőti Menyhért
Bóta Béla Király István Szabó János
Bozsik Imre Király László Szanyi István
Császár György Kis Barnabás Szekeres László szakaszvezető
Deme József Kis János Szekeres Miklós
Dudás András Kis P. János Szekeres Sándor
Dudás András tizedes Kókai Antal Tasi János
Dudás Ferenc Kókai Sándor Tasi János
Dudás István Marsi István Tasi László
Dudás István szakaszvezető Nagy István Tomcsányi János
Dudás József Nagy István Tóth Ferenc
Faragó János Nagy Sándor Tóth István
Farkas Mihály Nyeső István Tóth Miklós
Fazekas Alajos Péter Ferenc Urbán Lajos
Fehér Lajos Péter János szakaszvezető  

A II. világháború erki áldozatai

 

Agócs József 1914 – 1944 Palla Alajos 1925 – 1944 Farkas János 1904 – 1943
André József 1906 – 1947 Palla Ferenc 1922 – 1944 Farkas Sándor 1912 – 1943
Árva Ferenc 1890 – 1944 Palla József 1920 – 1944 Guba Balázs 1907 – 1943
 Balogh István 1913 – 1944 Peredi Lénárd 1915 – 1944 Gulyás József 1904 – 1943
Göncő István ifj. 1923 – 1945 Polgár Béla 1921 – 1945 Jónás Sándor 1904 – 1943
Göncző István 1900 – 1945 Somodi László 1911 – 1945 Kiss József 1919 – 1943
Gressai Sarolta 1930 – ? (Auschwitz) Sóti Ferenc 1922 – 1944 Kóczián Alajos 1907 – 1943
Gulyás Béla 1906 – 1944 Tasi Ferenc 1877 – 1944 Kókai Lajos 1904 – 1943
Hercz Hermanné ? – ? (Auschwitz) Urbán István 1912 – 1943 Laczkó István 1907 – 1943
Hercz Julianna 1899 – ? (Auschwitz) Elesettek a Donnál: Laczkó István 1907 – 1943
Juhász József 1901 – 1946 Almádi József 1896 – 1943 Nagy M. László 1907 – 1943
Kántor Károly 1923 – 1943 Árva József 1922 – 1943 Nagy Miklós 1905 – 1943
Kiss Béla 1913 – 1944 Árva László 1913 – 1943 Nyeső István 1907 – 1943
Kiss Olga 1930 – 1944 Balogh János 1911 – 1943 Pető Emánuel 1914 – 1943
Kollár István 1904 – 1944 Balogh János 1911 – 1943 Szántó János 1909 – 1943
Mészely Sándor 1926 – 1944 Czuder József 1922 – 1943 Szűcs János 1913 – 1943
Mihályi István 1916 – 1944 Faragó Sándor 1906 – 1943 Ürmös József 1916 – 1943