Árpád-kor

Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére.  A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.

A mai Boconád területén lévő települések feltehetően a hevesi királyi udvarházhoz tartoztak, szolgáltatásaikat oda teljesítették.

1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves­ – Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, így a mai Boconád területén élők a tél végén az üldözőt és üldözöttet egyaránt láthatták. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).

1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Boconád területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész, jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.

A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Boconád területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá)

A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.

1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Boconád mellett is elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.

1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza – Körös – Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Boconád területe ezen az útvonalon fekszik, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul.

Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Boconád mellett a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztultak az itteni települések

Az Árpád-kor utolsó éveit és a 14. század első két évtizedét hadtörténeti szempontból a királyi hatalom és a tartományurak közti küzdelem jellemzi, amely során Boconád vidéke, a jelentős utak közelsége miatt, időnként a hadak felvonulásának terepe volt. Ez történt 1294-ben is, amikor III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen, de a csatározások főhadszínterei Boconádtól jóval távolabb húzódtak (megjegyezzük, hogy Boconádtól délre létezett egy szintén Besenyő/telek/ nevű település, melynek területe feltételezhetően a mai boconádi határba benyúlt, e tény mindenképpen egy fontos út közelségét jelzi).

Török hódoltság

A település 1546(?)-52 közötti török pusztítás folytán néptelenné vált (’52 évben rövid időre újranépesült, de még ez évben ismét deserta). 1553-ban kezdett újra benépesülni. 1570-ben lakott. 1596-ban, Eger eleste kapcsán feltételezhetően ismét elnéptelenedett a falu és közel négy évtizedre lakatlan is maradt. 1630 körül újabb pusztítás érte, de 1635-ben egy összeírás tanúsága szerint ismét népes. 1674-ben a falu a kuruc- és a császári katonaságtól is szenvedett. A község 1683-87 között is elnéptelenedett, miután a török-tatár hadak ellepték a vidéket. A falut 1700-ig nem lakták (1697-es benépesülése esetleges).

Rákóczi-szabadságharc

1703-ban elpusztult a falu, majd 1706-ban portyázó rácok (császári zsoldban lévő irregurális csapatok) ismét pusztították. Csak a szabadságharcot követően népesül be újra (1712).

A település nevezetes családja – a Szeleczky – híres volt Habsburg-hűségéről. 1705-ben Rákóczi fejedelem el is fogatta Szeleczky Mártont – a falu földbirtokosát – a Habsburg király iránti hűsége miatt.

1848-49-es szabadságharc

Az 1848-49-es szabadságharc alatt a faluból nemzetőrnek összeírtakat a II. zászlóaljhoz sorolták. A szabadságharcban a következő boconádi nemzetőrök vettek részt:

Czimre Mihály Nagy József
Csordás Illés Nagy Márton
Fejér József Novák Márton
Forgó Józsóf Pap Márton
Holló Gáspár Savanyú Balázs
Holló István Savanyú Pál
Holló János Simonyi István
Holló József Simonyi János
Jedlovszky József Simonyi József
Juhász Gáspár Simonyi Sándor
Juhász János Sipos János
Kaáli Gáspár Surányi Ferenc
Kaáli József Tary Antal
Kaslik István Tóth Ferenc
Kovács Imre Tóth József
Kovács János Vajda János
Kovács Miklós Vígh János
Kovács Pál Zsákai János
Nagy János Zsákai Péter

 

     

Az I. világháború boconádi hősi katonái

 

Barna Miklós Katona Mihály Radics István
Batki Gábor Kiss János Radics Rudolf
Batki János Klement Imre Ratsek Károly
Batki Lajos Kovács János Robotka Pál
Bóka János Kovács János id. Sike Károly
Czimre Imre Kovács Kálmán Simon Bálint
Domoszlai Dezső Krizsán Sándor Simon Gábor
Fehér Vince Majoros Péter Simon József
Forgács Zsigmond Molnár Mátyás Simon József id.
Forgó Dezső Nagy Áron Simon Károly
Forgó János Nagy Bálint Simon Mátyás
Forgó József Nagy K. László Simon Vilmos
Forgó Péter Nagy T. István Sipos János
Gubics István Németh Imre Surányi József
Holló Gáspár Novák István Szabó József
Holló János Novák János Tóth András
Juhász György Novák Kálmán Tóth Miklós
Juhász József Pap Ferenc Tóth Pál
Juhász Kálmán Petes Gáspár Veréb Kristóf
Káli Gábor    

A II. világháború boconádi áldozatai

 

Balázs Ferenc Kiss István Suja István
Balogh József Koczka Vendel Surányi Ferenc
Besenyei Árpád Kurucz Géza Surányi Zoltán
Bóka József Lőcsei József Szanyi Béla
Bolyhos Ignác Lőcsei Sándor Takács József
Fehér István Lukács László Tari Sándor
Fehér József Miklósi János Tóth Géza
Ficsór György Nagy András Vágó Sándor
Ficsór István Nahóczki Béla Vajda István
Gyarmati József Petes Gáspár Vajda Vilma
Káli Béla Robotka József Verebélyi István
Káli Mihály Rottenstein János Vigh János
Kaslik Flórián Simon János Vigh Pál
Kassa János Simon József Zsákai Béla
Kelemen Géza Sipos János Zsákai János
Kerék Kálmán Sipos János Zsákai József
Keresztes István Sóspataki József