Árpád-kor
Az Árpád-korból a település mai területéhez köthető konkrét hadtörténeti eseményt nem ismerünk, ugyanakkor egyes, a forrásokban fellelhető regionális, illetve országos jelentőségű történésekkel kapcsolatban joggal feltételezhetjük, hogy közvetlen hatással voltak a falu életére, vagy akár a puszta létére. A következőkben ezeket az eseményeket vesszük sorra.
A mai Boconád területén lévő települések feltehetően a hevesi királyi udvarházhoz tartoztak, szolgáltatásaikat oda teljesítették.
1071-ben a fiatal magyar állam sokadik trónviszálya kezdődik. A főszereplők ezúttal: Salamon király (1063-1074) és Géza herceg, I. Béla (1060-1063) fia. 1074. február 26-án Kemej vármegyében (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyének kb. a Zagyva-torkolattól a Hortobágyi pusztáig elterülő része), feltehetően a mai Nagyiván környékén Géza herceg csatát veszített Salamon király túlerőben lévő seregeivel szemben. Serege maradékával a befagyott Tiszán átkelve az abádi rév felől a Heves – Hatvan útvonalon haladt Vác irányában, ahol egyesült testvére, László (a későbbi Szent László király) herceg csapataival. Üldözője, Salamon, valószínűleg szintén erre vonult hadával, így a mai Boconád területén élők a tél végén az üldözőt és üldözöttet egyaránt láthatták. 1074. március 14-én azonban Géza és László Mogyoródnál legyőzte Salamont, aki ezzel elvesztette a trónt, utóda pedig Géza lett (1074-1077).
1091-ben egy portyázó kun sereg tört az országba Kapolcs vezetésével. A bihari és nyíri részek feldúlása után a kunok átkeltek a tokaji réven, majd nyugatnak fordulva, két nagyobb csapatban Újvár vármegyének a királyi út mentén fekvő településeit prédálták. Nem zárható ki, hogy a pusztítás a Boconád területén fekvő Árpád-kori településeket is elérte, noha ennek tényéről egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkezünk. A váratlan megrázkódtatást gyorsan kiheverte az ország, mivel I. (Szent) László a Temes mentén rajtaütött a hazafelé tartó kunokon, megsemmisítő győzelmet aratott, a rabságba esetteket kiszabadította, és a zsákmányt is visszaszerezte. Így a keleti országrész, jelentős emberveszteség nélkül élte túl a kun betörést.
A következő eseménysor, amely bizonyosan érintette a mai Boconád területén lévő településeket, az 1241-1242. évi tatárjárás volt. A mongol sereg rövid időn belül kétszer is végigpusztította a Vereckei-hágótól Pest felé vezető, királyi út mentén fekvő területeket. Első alkalommal azt követően, hogy Tomaj nembeli Dénes nádor hadait megfutamították az országhatárnál (gyepűnél) 1241. március 12-én. Ekkor még minden bizonnyal kisebb kárt okoztak, mivel Sejbánnak, a mongol előőrs vezetőjének a menekülők üldözése volt az elsődleges feladata. (A mongol üldözők a korabeli viszonyok közt szinte hihetetlenül gyorsan, napi 90-100 km-t haladva értek Pest alá)
A második átvonulás már jóval jelentősebb károkat okozott, mivel a muhi csatát (1241. április 11.) követően a mongol haderő módszeres, rendkívül kegyetlen és alapos munkát végzett a védtelenül maradt magyar falvak elpusztításával. Ebben segítséget nyújtott a kifejezetten kedvező időjárás is, ugyanis rendkívül meleg és száraz tavasz köszöntött az országra, melynek következtében könnyen járhatóvá váltak azok az utak, amelyeken keresztül még a mocsarak, patakok és folyók által védett dél-hevesi falvak is megközelíthetőek voltak.
1264-ben belháború robbant ki a tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) és fia, István között, aki az ország keleti felét birtokolta, mint „Magyarország ifjabb királya és a kunok ura”. IV. Béla kezdeti sikerei után István átvette a kezdeményezést, 1265 elején Poroszlónál átkelt a Tiszán és Heves irányában nyomult előre, Boconád mellett is elhaladva érte el a nagy hadiutat, amelyen nyugat felé fordulva, március első napjaiban érte el Isaszeget, ahol nagy győzelmet aratott apja hadai felett. Ezzel biztosította a maga számára a keleti országrész uralmát, és elérte, hogy apja szabadon engedje a (Sáros)Pataknál még az előző esztendőben fogságba esett családtagjait.
1280-ban az őket sújtó törvények miatt fellázadtak a kunok, s végigpusztították a Tisza – Körös – Maros vidéket, valamint, valószínűleg a legrövidebb útvonalon, az abádi réven átkelve megtámadták és elpusztították a kompolti bencés monostort. Mivel Boconád területe ezen az útvonalon fekszik, feltételezhető, hogy a kun pusztítás itt sem múlt el nyomtalanul.
Öt évvel később újabb megpróbáltatás érte a dél-hevesi részeket. 1285. január végén, vagy február elején Telebuga és Nögej kán vezetésével mongol had tört az országba (ezt nevezzük a „második tatárjárás”-nak). Helyzetük több okból is nehezebb volt, mint az 1241/42-es hadjárat mongol seregeinek, ezek közül csak egyet emelünk ki: a tél végi nedves időjárás miatt a folyó menti területek nem tudtak kiszáradni. A hadi úttól délre a Tiszáig nyúló vidék az enyhülés, a felváltva hulló hó és eső, valamint a kisebb-nagyobb vízfolyások kiöntései miatt lényegében járhatatlanná vált. A pusztítás mértéke ennek megfelelőn csekélyebb volt Újvár/Hevesújvár vármegye délkeleti harmadában, mint a királyi út északi oldalán. Forrásaink az ország teljes érintett területére adnak meg összesen 7000 fős emberveszteséget, amelynek túlnyomó részét Sáros, Abaúj, Borsod és Hevesújvár adta. Mivel Boconád mellett a megye egyik legjobb minőségű útvonala haladt, elképzelhető, hogy a mongol támadás során, legalább részben, újra elpusztultak az itteni települések
Az Árpád-kor utolsó éveit és a 14. század első két évtizedét hadtörténeti szempontból a királyi hatalom és a tartományurak közti küzdelem jellemzi, amely során Boconád vidéke, a jelentős utak közelsége miatt, időnként a hadak felvonulásának terepe volt. Ez történt 1294-ben is, amikor III. András (1290-1301) hadjáratot indított a hatalma ellen lázadó tiszántúli Borsák ellen, de a csatározások főhadszínterei Boconádtól jóval távolabb húzódtak (megjegyezzük, hogy Boconádtól délre létezett egy szintén Besenyő/telek/ nevű település, melynek területe feltételezhetően a mai boconádi határba benyúlt, e tény mindenképpen egy fontos út közelségét jelzi).
Török hódoltság
A település 1546(?)-52 közötti török pusztítás folytán néptelenné vált (’52 évben rövid időre újranépesült, de még ez évben ismét deserta). 1553-ban kezdett újra benépesülni. 1570-ben lakott. 1596-ban, Eger eleste kapcsán feltételezhetően ismét elnéptelenedett a falu és közel négy évtizedre lakatlan is maradt. 1630 körül újabb pusztítás érte, de 1635-ben egy összeírás tanúsága szerint ismét népes. 1674-ben a falu a kuruc- és a császári katonaságtól is szenvedett. A község 1683-87 között is elnéptelenedett, miután a török-tatár hadak ellepték a vidéket. A falut 1700-ig nem lakták (1697-es benépesülése esetleges).
Rákóczi-szabadságharc
1703-ban elpusztult a falu, majd 1706-ban portyázó rácok (császári zsoldban lévő irregurális csapatok) ismét pusztították. Csak a szabadságharcot követően népesül be újra (1712).
A település nevezetes családja – a Szeleczky – híres volt Habsburg-hűségéről. 1705-ben Rákóczi fejedelem el is fogatta Szeleczky Mártont – a falu földbirtokosát – a Habsburg király iránti hűsége miatt.
1848-49-es szabadságharc
Az 1848-49-es szabadságharc alatt a faluból nemzetőrnek összeírtakat a II. zászlóaljhoz sorolták. A szabadságharcban a következő boconádi nemzetőrök vettek részt:
| Czimre Mihály | Nagy József |
| Csordás Illés | Nagy Márton |
| Fejér József | Novák Márton |
| Forgó Józsóf | Pap Márton |
| Holló Gáspár | Savanyú Balázs |
| Holló István | Savanyú Pál |
| Holló János | Simonyi István |
| Holló József | Simonyi János |
| Jedlovszky József | Simonyi József |
| Juhász Gáspár | Simonyi Sándor |
| Juhász János | Sipos János |
| Kaáli Gáspár | Surányi Ferenc |
| Kaáli József | Tary Antal |
| Kaslik István | Tóth Ferenc |
| Kovács Imre | Tóth József |
| Kovács János | Vajda János |
| Kovács Miklós | Vígh János |
| Kovács Pál | Zsákai János |
| Nagy János | Zsákai Péter |
|
Az I. világháború boconádi hősi katonái
|
||
| Barna Miklós | Katona Mihály | Radics István |
| Batki Gábor | Kiss János | Radics Rudolf |
| Batki János | Klement Imre | Ratsek Károly |
| Batki Lajos | Kovács János | Robotka Pál |
| Bóka János | Kovács János id. | Sike Károly |
| Czimre Imre | Kovács Kálmán | Simon Bálint |
| Domoszlai Dezső | Krizsán Sándor | Simon Gábor |
| Fehér Vince | Majoros Péter | Simon József |
| Forgács Zsigmond | Molnár Mátyás | Simon József id. |
| Forgó Dezső | Nagy Áron | Simon Károly |
| Forgó János | Nagy Bálint | Simon Mátyás |
| Forgó József | Nagy K. László | Simon Vilmos |
| Forgó Péter | Nagy T. István | Sipos János |
| Gubics István | Németh Imre | Surányi József |
| Holló Gáspár | Novák István | Szabó József |
| Holló János | Novák János | Tóth András |
| Juhász György | Novák Kálmán | Tóth Miklós |
| Juhász József | Pap Ferenc | Tóth Pál |
| Juhász Kálmán | Petes Gáspár | Veréb Kristóf |
| Káli Gábor | ||
|
A II. világháború boconádi áldozatai
|
||
| Balázs Ferenc | Kiss István | Suja István |
| Balogh József | Koczka Vendel | Surányi Ferenc |
| Besenyei Árpád | Kurucz Géza | Surányi Zoltán |
| Bóka József | Lőcsei József | Szanyi Béla |
| Bolyhos Ignác | Lőcsei Sándor | Takács József |
| Fehér István | Lukács László | Tari Sándor |
| Fehér József | Miklósi János | Tóth Géza |
| Ficsór György | Nagy András | Vágó Sándor |
| Ficsór István | Nahóczki Béla | Vajda István |
| Gyarmati József | Petes Gáspár | Vajda Vilma |
| Káli Béla | Robotka József | Verebélyi István |
| Káli Mihály | Rottenstein János | Vigh János |
| Kaslik Flórián | Simon János | Vigh Pál |
| Kassa János | Simon József | Zsákai Béla |
| Kelemen Géza | Sipos János | Zsákai János |
| Kerék Kálmán | Sipos János | Zsákai József |
| Keresztes István | Sóspataki József | |